Békési Élet, 1978 (13. évfolyam)
1978 / 1. szám - TÉNYEK, DOKUMENTUMOK, EMLÉKEK - Dömötör Sándor: Miscellanea Békésiana
adatközlőket találnunk, akik maguk is rendelkeztek csökmői rokonsággal. Tőlük tudtuk meg, hogy Csökmőn ma is mesélgetik a fura históriát. B. Szabó József 64 éves szeghalmi nyugdíjas portás fiatal korában nagyapjától hallotta a történetet, de többször is elmondta füle hallatára Pásztor János bácsi, Hegyesi Imre és Tóth Mihály nagybátyái. Az 1900-as évek elején verekedések is voltak, ha a csökmőieket Sárkányhúzóknak csúfolták. A csökmői esetről szóló versezetről sohasem hallott. Említett rokonai, akik már nem élnek, csupán a történetet mondták el, lényegében egyformán. B. Szabó József így mondta el a történetet: „A Csuba Ferkó - ahogyan a neve szájról-szájra megmaradt - kicsalta a csökmői lakosságot a nádasba azzal, hogy a nádas közepében egy nagy sárkány van és azért ordít, mert ki kell onnan húzni. Vettek egy hatalmas rekettyeágat, ezt Csuba jóval előtte jó erősen beverte a földbe. A csökmőiekkel készíttetett egy hatalmas kötelet és bevitte a nádasba, hogy arra köti a sárkányt. Már előbb is készült erre, mert egy nagy kannát rákötött a rekettyefára, szájával a szélnek fordítva. Mikor a kötelet is jó erősen rákötötte a rekettyefára, odament a csökmőiekhez: - No, most már húzhatják! - Amint húzták, hajladozott a rekettyebokor: - No, már közelít! - örvendeztek a csökmőiek. Közben a szél nagy lendülettel bele-belefúj dogált a kannába, ilyenkor a csökmőiek azt hitték, azért bömböl, mert haragszik a rángatásért. Ekkor a Csuba Ferkó bement a nádasba, hogy lecsendesítse a sárkányt. Mikor kijött, azt mondta: -Jön már, de nagyon haragszik!... Mivel látta, hogy nagyon hajladozik már a rekettye ága, elgondolta, hogy kiszakad és akkor kisül a turpisság. Azt mondta ekkor a csökmőieknek: - Menjen innen mindenki, aki a más asszonyát szereti, mert felfalja a sárkány!... Csak egy öreg bácsi maradt ott, aki a kötelet meg sem bírta emelni." 1 2 Szilágyi Gyula 65 éves szeghalmi asztalosmester is jól emlékszik a csökmői sárkányhúzás történetére. Legelőször gyermekkorában nagyapjától hallotta, de többször is mesélték Szeghalmon. Ha szeghalmiak összejöttek a csökmőiekkel, nemcsak a sárkányhúzást emlegették, hanem csuháknak is csúfolták őket. Valamikor véres verekedés tört ki a kocsmában, ha ezt mondták: - Megjöttek a csökmői csubák!... Erre azok így válaszoltak: - Kihúztuk a sárkányt, ti meg megbasztátok! A csúfolódás ma már abbamaradt, sőt, Sárkány-vendéglő is van Csökmőn. A sárkányhúzás nagy mestere, Csuba Ferkó hibás ember volt. Csökmő körül a mocsaras, fás, bokros, erdős vadon közepéből többször is nagy zaj hallatszott, amikor a szél fújt, mintha valaki erősen dudálna. Az a huncut Csuba Ferkó elhíresztelte, hogy sárkánybőgést hallanak. Ezzel úgy felbolygatta a csökmői népet, hogy alig mertek az utcára menni. Csuba Ferkó azt is elhitette a csökmőiekkel, hogy a sárkány azért bőg, mert ki akar menni a nádasból. Nagy kötelekkel vonult a határba a falu népe, amikor Csuba Ferkó a kötél végére kötötte a sárkányt. Mindig közelebb mentek a kötél végéhez és amikor odaértek, akkor látták, hogy egy ócska kanna van felakasztva a fa ágára, azt zörgette időnként a szél. Ezt már nem várta meg Csuba Ferkó és elillant. Ez a kudarc lett aztán éveken át a csúfolódás oka. 1 3 Szeghalmon Elek Sándor 75 éves nyugdíjas nyomdász kissé másként emlékezett a csökmői sárkányhúzás történetére. Csuba Ferkó egy nagy vászonfazekat telerakott szalmapernyével és úgy állította a mocsár közepére, hogy a szél állandóan fújja ki belőle a pernyét. Volt abban még zsarát is, úgyhogy néha szikrát is hányt. És akkor azt mondta a csökmőieknek: - Emberek, itt egy tüzes sárkány tanyázik. Azért bőg, hogy húzzák ki, mert elpusztítja a falut!... És akkor egy nagy fűzfára rákötött egy jó hosszú kötelet. Odaszólt a csökmői magyaroknak: - Kötélre fiúk! Hadd jöjjön ki a sárkány!... Meghúzták jól a magyarok, recsegni kezdett a fa. Megijedt Csuba Ferkó, hogy kikap, ha rájönnek turpisságra. - Hagyják abba a húzást! - kiáltotta. - Mindenki menjen haza, aki hált más asszonyával, mert széttépi a sárkány!... így aztán csak ketten maradtak a kötél mellett, azok is magatehetetlen öregek voltak. 1 4 A ,,nőstény sárkány" és a házastársi hűség motivációja A történet annyiféle módon változik, ahányan elmondják, mert mindenki tesz hozzá valamit, de el is vesz belőle. Csuba Ferenc a perirat bizonysága szerint a sárkányhúzásra összecsődített csök112