Békési Élet, 1977 (12. évfolyam)
1977 / 1. szám - KÖZMŰVELŐDÉS - Gulyás György: A zenei nevelés rendszerének kérdőjelei
A zenei nevelés rendszerének kérdőjelei (Hozzászólás Vitányi Iván referátumához) GULYÁS GYÖRGY Ma az a feladatunk, hogy az iskolai zenei nevelés és a közművelődés kapcsolatáról ejtsünk szót. Azon túl, hogy a referátum tézisei szerint az esztétikai nevelés keretében kellene ezt a kérdést szemlélni, beszélhetnénk a zenének századokon át betöltött szerepéről is. A zene általános hatásának igazolásakor végül is óhatatlanul eljutunk a mai zenei nevelési tevékenységeinkhez, a zenei műveltség megalapozásáért vívott harcainkhoz, a zenei.élet kiszélesítése érdekében végzett törekvéseinkhez. Tudott dolog, hogy nálunk a zene társadalmi funkciójának vizsgálata Kodály pedagógiai tevékenysége nyomán kiemelt helyet kap művelődési, közművelődési tekintetben is. Hirdetjük, hogy a zene sokat adhat, hogy a zenei nevelésnek lehetőségei vannak az emberré válás útjában, az ember formálásában és így jelenleg a szocialista személyiség kialakításában is. Ki tagadná, hogy a zene a maga természeténél fogva sokat tehet ennek érdekében - főleg mint segítő eszköz -, a felszabadulási erőt kölcsönző valami. Erezzük és látjuk a zene segítő szerepét az érzelmi nevelés területén, és a zene boldogító, örömöt kifejező hatásáról sem feledkezhetünk el. Hiszen az öröm és a boldogság utáni vágy összefügg az ember egész életével. Az utóbbi időben pedig egyre erőteljesebben hangsúlyozzuk és hangsúlyozzák is hivatalosan annak a szerepnek a fontosságát, amely a művészetek - így a zene is - betölthetnek a társadalom műveltségének alakulásában és alakításában. Természetes hát, hogy megállapításaink, amelyeket a zene hatásának igazolására felhozunk, tulajdonképpen nemcsak az iskolára vonatkoznak, inkább a zene demokratizálása érdekében végzett, vagy már tett, teljesített munkákat rögzítik, vagyis fő irányukban társadalmi, közművelődési jellegűek. Úgy tűnik mégis - s ebben Durkó Mátyáshoz csatlakoznék - hogy az iskolán kívüli zenei nevelés korántsem olyan egységes, olyan koncepciózus - így fogalmaznám - mint a ragyogó iskolai zenei nevelés. Örülök Vitányi Iván megállapításának, amelyet már előzetes téziseiben is jelzett számunkra, éppen a kodályi koncepcióval kapcsolatosan. Kodály koncepciója, álma az éneklő Magyarország megteremtése volt és ebbe beletartozott - ahogy Vitányi Iván mondta -, az új zenei nyelv megteremtése is, a zenei analfabétizmus felszámolása is, de az ő fogalmazásával - már Kodály fogalmazásában - egy népnek a zenei műveltség színvonalára való emelése is. És ez a mondat itt hangzott el, ebben a teremben, 1953-ban. Sikerült-e ? Talán még nem, de útban vagyunk hozzá. És úgy tűnik, a megtorpanás éppen társadalmi, éppen iskolán kívüli viszonylatban jelentkezik, mint ahogy Durkó Mátyás jelezte. S a jelzések helyett most fontosabbnak látszik a kodályi koncepciót végiggondolni. Ilyen módon: Kodály a nagy célja érdekében az iskolán, az ifjúságon kezdte, a kórusokon, az iskolán kívül folytatta, egészen a felsőfokig, a főiskoláig. Hirdette a szakmai nevelés fontosságát, mint alapot. És ez nagyon fontos, mert csak alapnak tekintette, mindig áz egész ország zenekultúráját tartotta számon. Világos ebből a felsorolásból is, hogy Kodály, miközben szívósan igyekezett kijelölni a szaknevelés útját, a zeneoktatás mindegyik fokozatában, egyáltalában, nem feledkezett 57
