Békési Élet, 1977 (12. évfolyam)

1977 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Puja Frigyes: Epilógus

férfi és asszony, de lezárták előttük a kaput. Ám hasztalan. A tömeg nekiveti vállát a kerítésnek, s betódul az udvarra. A sokaság némán lesi, mi történik ? Kováts ezredes a törzs néhány tisztjével együtt lejön az udvarra. Hát ez a csürhe? Legszívesebben kikergetné a tömeget, de most... az oroszok előtt? Ez nem jó. A par­lamenterekhez lép. - Malinovszkij tábornagy üzenetét hozzuk Önnek, ezredes úr - mondja tiszta ma­gyarsággal a parlamenter. - Ürítse ki ezt a falut, és ne tanúsítson ellenállást, mert el­lenkező esetben a falu csatatérré változik. A tömeg felmorajlik. Mindenki feszülten lesi Kováts válaszát. Az ezredes kemény­séget erőltet magára: - Én katona vagyok, nem hagyhatom el a helyemet, ezt önöknek tudniuk kell. És különben is... nem vagyok felhatalmazva arra, hogy az ellenséggel tárgyaljak! Megint egy moraj, de most már izgatott, elégedetlen, lázadó. Kováts úgy érzi ma­gát, mint akit harapófogóba zártak. A parlamenter szólni készül, de ekkor kilép a tö­megből egy battonyai ember, Cseke László, határozottan néz az ezredes szemébe, hangja tompán koppan: - A nép azt kívánja, hogy a katonaság hagyja el a községet. Hát nem volt még elég a vérengzésből? Az ezredes és a mozdulatlan, keménykötésű, izzó tekintetű ember farkasszemet néz. A levegő megtelik villamossággal. Csak egy szikra kell és lángra lobban minden. Kováts érzi, hogy egy tiltakozó szó és mindennek vége... - Rendben van, elvonulunk! - mondja ki a végső szót -, a tömegen moraj fut vé­gig: - Ez a helyes! - hallani itt is, ott is, s valaki elkiáltja magát: - Éljen! - Mintha valami nagy kő leesett volna a szívükről, most már mindenki egyszerre akar beszélni. A tömeg kihömpölyög a kapun." A riportnak ez a része őszinte csodálkozást váltott ki Battonyán. Senki sem tud arról, hogy a battonyai községházán Kováts István m. kir. ezredes szovjet parlamen­tereket fogadott volna, még kevésbe arról, hogy valamilyen tömeg követelte volna Kováts ezredestől a községből való harcnélktili kivonulást. Az igazság az, hogy ezek­ben a napokban szinte senkit sem lehetett az utcákon látni, az emberek behúzódtak a házaikba, s várták a harcokat. Cseke Lászlónak a cikkben említett harcos kiállásáról sem tud senki. Ami a magyar hadsereg alakulatainak a kivonulását illeti, elég az 1944. szeptember 23-án megindult szovjet páncélos támadás irányaira ránézni, hogy meg lehessen álla­pítani : ha Kováts nem vonul ki sürgősen a községből, bezárul mögötte a szovjet acél­gyűrű. A riportsorozat 2. folytatásában a következők olvashatók: „Kint a falu szélén rogyadozó viskó áll. Két idős férfi kuporog a padláson. Fodor Mihály és Pattyán János, a két deres hajú, borostás állú volt vöröskatona időnként félretol egy tetőcserepet s a messzeségbe kémlel. Itt bujdosnak, amióta a csendőrosztag megkezdte a »gyanús elemek« összefogdosását. - Gyerünk! - int Fodor Mihály s mindketten lemásznak a padlásról. Koromfekete éjszaka van, s a kertek végén van a találkozó. Mire odaérnek, hatan várakoznak a kerítés tövében. Némán kezet fognak. Velük 4

Next

/
Thumbnails
Contents