Békési Élet, 1977 (12. évfolyam)
1977 / 4. szám - TELEPÜLÉSSZERKEZET-VÁROSFEJLESZTÉS - Takács Lőrinc: A közép-békési centrumok összehangolt fejlesztésénak szervezési kérdései
szűkebb testület az igényektől függően tanácskozhatna. Ezzel elérhető lenne, hogy a térség koordinált fejlesztését egy olyan közös főrumon tervezzék, melynek tagjai bizonyos körben felhatalmazással bírnak saját tanácsuktól és a helyi tanácsi döntésekben is felelőséggel és szavazati joggal vesznek részt. Különösen indokolt lehet e testület tevékenysége a közép és hosszútávú tervek egyeztetésénél, a jelentősebb beruházások koordinálásánál és olyan közös létesítmények létrehozásánál és működtetésének felügyeleténél, amelyek mindhárom város „érdekszférájába" esnek. Ezzel a megoldással talán el lehetne érni, hogy egységes szervezet jöjjön létre, amely már hatékonyan tudna az érdekek egyeztetésében, összehangolásában közreműködni. Ugyanakkor nem sértenénk a jelenlegi helyi-területi igazgatás szervezetet, mert lényegében minden e fórumon egyeztetett és elfogadott kérdés csak a városi tanácsok egybehangzó döntése után válna hatályossá. E hozzászólásnak nem volt célja, hogy a tanulmány valamennyi kérdésére reagáljon. Arra sem törekedtem, hogy a legfontosabb kérdéseket ragadjam ki. Azok a kérdések kerültek a hozzászólásban felszínre, melyek a hétköznapok során leginkább előtérbe kerülnek és bennem gondolatokat ébresztettek. A témához a közeljövőben e fórumon hozzászólók ebben és más kérdésekben is bizton előbbre fogják vinni a közép-békési centrumok koordinált fejlesztésének ügyét. IRODALOM 1. DR. TAKÁCS JÁNOS 1974: A városkörzet tanácsainak együttműködése c. ankét jegyzőkönyve 19-332. FEHÉR LAJOS 1973: Az urbanizáció és a városi cím. Állam és Igazgatás, p. 487. 3. BÉKÉS MEGYE HOSSZÚTÁVÚ IPARFEJLESZTÉSI TERVE 20-22. 4. BÉKÉSCSABA-BÉKÉS-GYULA városi tanács tisztségviselőinek tanácskozásáról készült jegyzőkönyv 1976. IV. 8. 5. DR. RAFT MIKLÓS 1974: A helyi-tcriiletigazgatás fejlesztése c. tanulmány 53-78. 6. GYULA TELEPÜLÉSSZERKEZETI TANULMÁNY 1976:Tsz: 74-4308. 486