Békési Élet, 1977 (12. évfolyam)

1977 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Elek László: Irodalmi nevelés, dialektikus gondolkodás, iskolareform

szinte nincs is. Sajnos, jelentőségéhez mérten még a tantervtervezetek (ált. isk. felső tagozat, középiskolai) sem foglalkoznak vele. Nem írnak elő úgyszólván semmit - akárcsak az írásbeli házi feladatok esetében még a megtanítandó minimumot sem. Ennek a nagyvonalúságnak aztán az az eredménye, hogy például az óvónőképzős hallgatók (de bátran általánosíthatunk, mivel a többiek is ugyanazokból az iskolákból kerülnek a főiskolákra és az egyetemekre) alig-alig tudnak valamit könyv nélkül. Még elszomorítóbb, hogy egyenesen maximalistának tartják azt a tanárt, aki az év végi vizsgákra 10 apró gyermekvers (nem verses mese!) pontos ismeretét és jó reprodukálását írja elő és kívánja meg tőlük. A gazdag vers- és szövegismeret sokat jelent a nyelvi kulturáltság: a képszerű látás és kifejezésmód, az érzékletes szép stílus elsajátításában. Jegyezzük meg jól: a versek könyv nélküli tudásának megkövetelése nem azonos a verbalizmus szolgálatával! „A verstudás igaza van a közelmúltban elhunyt Bárczi Gczánnk - több mint egyszerű bevésés; a nyelv lelkét ültetjük magunkba a versekkel. Vétkes könnyelműség és megbocsáthatalan bűn a verstudás visszaszorítása az iskolában". Nem szabad lemondani róla. • Az iskola óriási versenyt fut az idővel. Nem is lehet másként. A szocialista társadalomnak olyan értelmes, világnézetileg fejlett közösségi emberekre van szüksége, akik életüket harmonikusan, társadalmilag hasznosan, okosan élik. Olyanokra, akik szeretik a munkát, becsülik és tisztelik embertársaikat, és permanens tanulással, állandó önműveléssel magabiztos szakemberekké formálják magukat. Akik nem idegenkednek az ésszerű technikai-technológiai újításoktól, s világosan felismerik önmaguk helyét a társadalomban. Tudnak élni jogaikkal, és következetesen teljesítik kötelességeiket. Olyanokra, akik differenciáltan látnak és gondolkodnak, s kívánságaikat és előterjesztéseiket, vágyaikat és akarataikat pontosan, egyértelműen, a jelenségeket helyesen értékelve fogalmazzák meg szóban és írásban egyaránt. Hogy ebből a roppant összetett nevelési és neveléspolitikai feladatból mit valósíthatnak meg az egyes iskolatípusok, mi hárul rájuk a közeljövő műveltségi eszményének a kialakításából, azt sok egyéb tényező mellett csak a valóságos helyzet könyörtelenül következetes figyelembevételével lehet megszabni. Nem szabad megengedni, hogy egy-két gyönyörű példa, valóságot messze meghaladó kivétel elkápráztassa és megzavarja a bizottság tagjait, és fellegvárakat építsenek. Erre kíván figyelmeztetni ez a cikk is. Vagyis, hogy az iskolareform tervezése során többet kell törődni a nagy átlaggal. Ezeknek ugyanis minden kétséget kizáróan ezután is súlyos gondot okoz majd a kor iskolai követelményeinek a megtanulása, alkotó módon történő elsajátítása (eljutunk-e eddig valaha?) akkor is, ha fejlődő pedagógiaididaktikai módszerek, gyarapodó és beszédes szemléltető képek, ügyes oktatógépek segítik is a megértést. De meg kell vizsgálni azt is, vajon az a pedagógusgárda, amely a jövő műveltségeszményének a kiformálására, kialakítására hivatott, alkalmas-e, s ha nem, hogyan tehető alkalmassá az egyes tantárgyak, tudományok logikai gondolkodásra késztető újszerű feldolgozására és a modern oktatás és nevelés tárgyi eszközeinek tudatos alkalmazására. Ez sem hagyható figyelmen kívül. Bízzunk benne, hogy a részfeladatok pontos kijelölésével, az egyes munkaterületek okos megosztásával, az iskolák tárgyi adottságainak fejlesztésével, az oktatási módszerek korszerűsítésével, a vizuális kulturáltsági szint fokozásával: a szemléltetés és logikai nevelés kapcsolatának szorosabbra fűzésével, a pedagógusok és a tanulóifjúság művelődési igényének fejlesztésével és folyamatossá tételével - és még sorolhatnánk sokáig tovább - mindez sikerülni is fog!