Békési Élet, 1977 (12. évfolyam)

1977 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Elek László: Irodalmi nevelés, dialektikus gondolkodás, iskolareform

Persze, a sivár összkép sok tényező együttes jelentkezéséből fakad. Például abból, hogy nincs elegendő idő sem a tüzetes műelemzésre, sem az önvizsgálódásra. De ered abból is, hogy nem kényszeríti rá az iskola a tanulókat sem arra, hogy házi írásbeli feladatokban elemezzék és értelmezzék az irodalmi művek pszichikai hatását, sem arra, hogy önállóan kutassák az emberi magatartások (saját megatartásuk) eredőit és mozgató rugóit, hogy határozott logikai vizsgálódásokat tegyenek az egyen és a társadalom viszonyát illetően. Egyszóval, hogy teljesen magukévá tegyék az írásművet. A gondolkodásra késztető, a fogalmak árnyalt használatát tudatosító írásbeli munkára pedig nagy szükség van és lesz a későbbiek során is. Nem hanyagolható el, nem kezelhető mellékes dologként! Ha van olyan nevelési terület, ahol valóban jogosult a „gyakorlat teszi a mestert" elv, úgy az a gondolatok írásbeli megfogalmazásának készséggé fejlesztése. Itt a legjogosultabb. A tanítási órákon ugyanis csak alig valami oldható meg. Ott nincs idő írásbeli stílusgyakorlatokra. Legfeljebb felkészíthet reá a tanár iigyes, stiláris szépségeket láttató elemzésekkel, a nemzeti nyelv gazdagságának megláttatásával, érzékeltetésével. Az írásbeli kifejezésmód színvonala különben sem azonosítható a szóbeli előadásmód fejlettségével. A tanár az órán, persze, sokat tehet érte: adhat és kell is adnia vizsgálódási szempontokat, bemutathat beszédes példákat, közölhet hasznos indítékokat, sőt még a kiérlelést is meggyorsíthatja, „katalizálhatja" módszereivel, a katarzistól, a teljes átéléstől, a tökéletes azonosulástól azonban nem kímélheti meg, nem mentheti fel tanítványait. Ez az azonosulás pedig csak nyugodt légkörben végzett intenzív munkával, az élmények fáradságos egyéni feldolgozásával érhető el. Természetesen az irodalomtörténet középiskolai oktatása sem igen szolgálja a helyes műértést és az okos olvasás elsajátítását. Legalábbis nem a mai formájában. Inkább eltávolít, mintsem közel hoz a művekhez és az olvasáshoz. Nem az írásművet, hanem a szerzőt állítja a köézppontba: róla tanít az érettségin mutatósnak látszó, de gyorsan cl is tűnő ismereteket. (Jóllakatja a tanulót a tudomány „sült galambjaival"). Az életpályák konkrét adataival törődik, és a művek kinyilatkoztatásszerű általános jellemzésével old meg mindent. Nem vizsgálja az egyes korok ember- és művészi eszményeinek sajátos összetevőit, nem tudatosítja eléggé (ideje és lehetősége sincs ehhez) a korízlés specifikumait és azok változékonyságát, nem láttatja meg a művészi kifejezőeszközök fejlődésének dialektikus törvényeit, gazdasági-társadalmi alaptól függő jellegét, nem vizsgálja, mi a hagyományos és mi az eredeti a költői gondolatokban és azok megfogalmazásában, hogyan tükröződik bennük a kor filozófiája, világnézete stb. De valljuk be őszintén: olyan magas szintű ismeret, olyan biztos ízlés, olyan meg nem bicsakló értékítélet, olyan más művészi ágak által is kimunkált, kiművelt határozott látás kell a történetiség helyes alkalmazásához és érzékeléséhez, amely adottságoknak és készségeknek az átlagos képességű, más tudományok iránt esetleg fogékonyabb 16-18 éves ifjak nem lehetnek a birtokában. Ha pedig mindehhez még azt is hozzátesszük, hogy közben a műelemzés irodalomolvasó szintű követelményeire - ez sem fejlődött ki eléggé az általános iskolában - is támaszkodniuk kellene: azaz jó grammatikai, stilisztikai, verstani, irodalomesztétikai, logikai, pszichológiai, etikai felkészültségre is szükségük lenne, méginkább elképzelhető, milyen kilátástalan ámokfutás az irodalomtörténet középiskolai tanítása. Ha meg arra gondolunk, milyen keveset jelenthet a tudatos olvasóvá nevelésben az olyan iskolai elemzés, amely egy a tanulók által nem ismert klasszikus értékű regény vagy hosszabb drámai alkotás jelentőségének, értékének érzékeltetésére mindössze 8-10 percet biztosít (a kötelező olvasmányokra sem többet 1, esetleg 2 óránál), mert több idő nincs reá, akkor csakugyan jószerével nem is ítélhető el, ha a tanár inkább a megtanítható 287