Békési Élet, 1977 (12. évfolyam)

1977 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Elek László: Irodalmi nevelés, dialektikus gondolkodás, iskolareform

előremutató vektora marad, amely mindenkor az értelem, a gondolkodás kitisztítását, árnyalttá és pontossá tételét szorgalmazza. Az emberi társadalom intenzív fejlődése nem engedheti meg az értelem, a gondolkodókészség visszafejlődését. Még a stagnálását sem. Könyv nélkül nem lehet igazi kultúrát adni a népnek, holott a nép kultúrája nélkül - ahogy egy szocialista gondolkodó mondja nincs sok értéke semmilyen gazdasági szerkezetnek vagy politikai formának. Ezért igaz az is, amit Traven írt, hogy a munkások igazi felszabadítása nem a hasuknál, hanem a fejükben kell hogy elkezdődjék. A könyvre és a fejlett logikai készségre mindig szükség lesz. Nem kétséges ugyanis, hogy a jelenségek között pontosan differenciálni tudó, magas fokú összetett gondolkodás ma, a számítógépek korszakában is kizárólag emberi tevékenység lehet, bármily gyorsan tudunk megoldani komplikált matematikai műveleteket a gépek pontos betáplálásával. Azt ugyanis, hogy a technika a teremtő fantáziát, az eredeti gondolatokat létrehozó tudatot valaha is helyettesíteni tudja, nem lehet sem elképzelni sem megvalósítani. Ez okozná az emberi társadalom halálát. Akárhogy fejlődik is a világ, akármilyen hihetetlen fejlődésen megy is át a technika, akárhogy fogja is kis szalagokon rögzíteni és tömöríteni a betáplált gondolatokat és eszméket, az írásbeliségre, a fejlett szóbeli információra mindig szükség lesz. Mert ahogy a művi úton előállított gépi zene nem vetekszik klasszikusaink alkotásaival, ugyanúgy nem veheti fel a versenyt az algoritmikus logikai tevékenységre alapozott, szerencsére ma még csak elképzelt gépi irodalom a látási benyomásokat képpé dolgozó, váratlan logikai-érzelmi-erkölcsi-esztétikai kategóriákat abszorbeáló és egyesítő, a valóságot az író személyiségén, lelkivilágán át tükröztetett élmény erejével: a magas művészi értékű irodalmi művel. Ezért bízunk korunk egyik román költőjével: Geo Bogzával az írásbeliség hagyományos formájának s vele az irodalomnak a maradandóságában. Hisszük, hogy elve, amelyet az alábbi sorok dokumentálnak, a jövőre is érvényes igazság marad: Amikor senki sem beszéli már a földkerekségen ma még visszhangzó nyelveket, Amikor az emberek művi képletek útján értenek majd szót, Amikor hét szótagban összefoglalható lesz az emberiség története, Az eljövendő idők ferfiai és asszonyai újból megtanulnak majd tizenkétezer ódon szót, s mindezt William Shakespeare kedvéért. A fentiekből egyenesen következik, hogy az iskolának és a könyvnek - persze, sok más tényező mellett, amelyet itt nem célunk vizsgálni - nagy és fontos szerepet kell vállalnia az élet szépségeit élvező, gondolkodó társadalom kialakításából. Az iskolának azt, hogy a fiatalságot magas fokú kultúrával lássa el. Adjon szilárd, hasznosítható ismereteket, s újszerű, az eddiginél jóval fejlettebb, kritikusabb gondolkodásra neveljen. Ezáltal teheti csak képessé az ifjúságot arra, hogy az iskola padjaiból kinőve, viszonylag gyorsan tudjon megismerkedni foglalkozása, munkaköre sajátos problematikájával és modern, korszerű eszközeivel; másrészt, hogy hamar meg tudjon szabadulni a múlt igen sokszor káros emlékeitől, kellemetlen visszahúzó erőitől. Csak biztos ítélőképesség, fejlett kritikai érzék birtokában lesz ereje arra, hogy önmagát állandóan tökéletesítse, ismereteit és készségeit a mindig jobbat, a mindig tökéletesebbet akarás szolgálatába állítsa. Egyszóval, hogy önmagát és életét kiegyensúlyozottá, harmonikusan fejletté tegye. 284