Békési Élet, 1977 (12. évfolyam)

1977 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Elek László: Irodalmi nevelés, dialektikus gondolkodás, iskolareform

adnak a valóságosnál, hogy a növendékek jó harmada „nem is törekszik az adott szöveg, vagy információ teljes megértésére. Nem igényli az értelmi tisztaságot". A magam gyakorlata is ezt igazolta. A fehér holló ritkaságával vetekszik az olyan eset, amikor egy-egy hallgató akár a tanítási órán, akár közvetlenül utána egy-egy kifejezés, egy-egy terminus technikus, egy-egy kellően nem tisztázott gondolat jobb, közérthetőbb, az ő saját nyelvi-logikai szintjén megfogalmazott kifejtését kérte vagy kéri. Mintha nem érdekelné az anyagrész pontos megértése és az egy nyelven beszélés minél határozottabb megalapozása. Lehet, hogy 18 éves korig nem alakult ki bennük, hogy a pedagógusban megértő társukat lássák? Vagy attól tartanak, hogy önmaguk tudatlanságáról állítanak ki kellemetlen bizonyítványokat, s a többiek megmosolyogják, ha gyakran állnak elő bővebb, világosabb magyarázatokat sürgető kívánságaikkal? Vagy úgy kell értelmeznünk az egészet, mint a Gutenberg-galaxis kikerülhetetlen devalvációjának egyenes következményét, amelyet az írott betű özöne a rikító reklámtól a tudományos folyóiratok és napilapok cikkeiig közösen idéz elő az újfajta gépi-technikai tömegkommunikációs eszközök gyors szellemi kielégülést nyújtó információáradatával? A sokirányú, gazdag információtömeg felszínességre nevel: elvonja az időt és a figyelmet a mélyebb gondolkodásra késztető művek időigényes olvasásától. Az ismeretközvetítésnek ez a módja és formája a hamar elmosódó, könnyed élményt fogadtatja cl (a technikai eszközök, elsősorban a televízió gyors téma- és képváltásai nem adnak időt mélyebb feldolgozásra), s vele azokat a könyveket, melyek nem serkentenek a valóság tüzetes és aprólékos appercipiálására, hanem megelégszenek közhelyek, elkoptatott frázisok használatával. Vagy ahogy Babits jellemezte őket: „az ismert irodalom síncin" mennek, - azaz utánoznak. Riasztó tények figyelmeztetnek: nem lehetünk közönyösek. Jó néhány éve egyik vezető napilapunk egy pedagógiai cikkben arról adott hírt, hogy az USA-ban több helyen kellett intézményes keretek között írás-olvasás tanfolyamokat szervezni az iskoláskoron túl levő fiataloknak, mert a televízió, a legismertebb audiovizuális eszköz annyira leszoktatta őket az írásról és az olvasásról, hogy most újra kell tanítani és gyakoroltatni az írásos információközvetítés - szerzés és adás - automatikus készséggé nem vált alapműveleteit. Vigyázzunk, ,,a gondolkodás szervét megnyomorítani sokkal könnyebb, mint az emberi test bármely más szervét, meggyógyítani viszont igen nehéz" - int Iljenkov. Az értelem eltorzulásának pedig az ismeretek megalapozatlan, formális jellege az egyik legjobban árulkodójegye. Ezt szolgálja a televíziós rabság is, amely a homo sapiens leglényegesebb specifikumának, a gondolkodásnak az elsatnyulását idézheti elő. Egyrészt azzal, hogy elvon az olvasás aktív tevékenységétől, és felment annak belső erkölcsi kényszerétől, másrészt azzal, hogy kényelemszeretetre, a logika claltatására s a mélyebb átélés nélküli olvasásra nevel. Az életet jó irányban befolyásoló, megrendítő hatású szellemi értékek megértése és befogadása mindenkor nagy erőfeszítést és hosszú időt igényel. Miért? Mert harcot kell vívniuk a megszokottal, a régivel, a sablonossal, a bevett gondolatokkal. Ahhoz pedig, hogy ezeket az értékeket ne csak az agy fogadja be, hanem a jellem is hasznosítsa, azaz a magatartást is formálják, jó példákra, jó példaadókra, jó műértőkre, jó nevelési módszerekre és sok időre van szükség. Kultúránk, gondolkodásunk, életszemléletünk fejlődése az írásbeliség függvénye volt eddig, s az lesz ezután is. Őszintén hisszük: mindig. S vele az olvasás alapjául szolgáló könyv is értelmünk egyik legnemesebb tökéletesítője, erőforrása, a szellem olyan motorja, olyan 283