Békési Élet, 1977 (12. évfolyam)

1977 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Elek László: Irodalmi nevelés, dialektikus gondolkodás, iskolareform

nézeti, esztétikai, etikai, clőadástechnikai, nyclvfcjlesztési stb. területekkel is), hiszen a gondolkodás alapjául szolgáló irodalmi mű olyan szerves egységbe fogja a tartalom és formát, olyan sajátos „ötvözetét adja az érzelminek és az intellektuálisnak", a mágikusnak és a racionálisnak, mint egyetlen más tudomány vagy művészeti ág sem. A különböző képzőművészetek: a zene, a tánc, a színjáték esztétikumában „a vizuális vagy auditív közeg érzéki jellege annyira uralkodik, hogy azok a gondolatnak formális megfogalmazására sosem képesek. Egyedül a költészet, az irodalom használ olyan közeget - állapítja meg minden kétséget kizáróan Miklós Pál -, amely egyben a gondolat adekvát formája is". Ez a sajátosság teszi roppant összetettekké, logikai szempontból is gazdagon árnyaltakká az irodalmi műveket és a jól irányított irodalmi foglalkozásokat. A művek igazi megértése ugyanis nem azonos sem a szöveg mindennapi prózai nyelvre történő átültetésével, sem a cselekmény folyamatának puszta regisztrálásával, sem a mű legbensőbb magvának: az egyes jelenségek mögött meghúzódó lényegnek, más szóval szólva: eszmei mondanivalónak - vezéreszméknek, központi gondolatoknak logikai úton történő tisztázásával és a témától való elkülönítésével. Még sok olyan formai elemet, még számos érzelmi-logikai szempontból fontos motívumot kell az eszmei mondanivaló és a téma korrelációjában megvizsgálnunk, amelyet a mi alkotó fantáziánk, élményanyagunk gazdagít meg és tesz viszonylagofan teljessé bennünk, hogy a tartalomközvctítésben komoly szerepet játszó belső és külső for .na jegyeinek a speciális szerepét világosan láthassuk, illetve az adott művek reális művészi értékeit, erkölcsi nevelőhatását megállapíthassuk. Minthogy pedig a forma - ahogyan Lukács György int bennünket - mindig „csak annak a tartalomnak az összefüggésében érthető meg, melyet közvetít (vagyis a formai elemek legkisebb megváltoztatása a tartalom szükségszerű módosulását vonja maga után még akkor is, ha mindössze egyetlen szócskát cserélünk is ki egy rokonértelművel), nincsenek olyan formai megoldások, amelyek eleve, tartalmi összefüggéseik feltárása nélkül előnyösek, értékesebbek, használhatóbbak lennének, aminthogy nincsenek olyanok se, amelyek önmagukban hátrányosabbaknak, kerülendőknek mondhatók." A költői alkotásoknak ebből az egyedi, a tudományos művekben fel nem lelhető tartalomformai komplexitásából érthetően következik, hogy sokszor kényszerülünk formai sablonoktól mentes, dialektikus gondolkodásra, nem azonos minőségeket összekapcsoló logikai tevékenységekre, miközben a gondolat művészi tükröződésének, tükröztetésének értékeit, vagyis az író gazdag élettapasztalatra és valóságismeretre épülő haladó világnézetét, látásmódja eredetiségét, a kifejezett élmény személyes jellegét, a megjelenítés, a láttatás érzékletességét és képszerűségét: plasztikusságát és ritmusát, vizualitását és zenéjét, a testet öltő gondolat műfaji homogenitását, egységes esztétikai közegét, a kifejezésmód jellegzetességeit, a gondolatépítés világos szerkezeti felépítését, a költői nyelv kulturáltságát stb. tudatosan vizsgáljuk. Ha tovább szőjük gondolatainkat, arra a következtetésre jutunk, hogy az okosan irányított irodalmi foglalkozás - más szóval a művek értelmes olvasása, alkotó fantáziát is működtető sokszínű értelmezése - a logikai nevelésnek egyik leghatékonyabb eszköze és szolgálója, minthogy az írásmű az eszmeiségnek és a formai megoldásoknak, az értelminek és az érzelminek olyan gazdag konglomerátuma, olyan színes szőttese, amelynek értékeihez, szépségeinek felismeréséhez nincs semmiféle jól bevált receptünk, nincs bármikor alkalmazható képletünk, bármikor hasznosítható tolvajkulcsunk. A tantárgy manapság sokszor hangoztatott ún. „narratívvá" tétele pedig valójában az irodalom hatóerejének, érzelmi-logikai nevelőhatásának a lefokozását jelenti. Ugyanúgy a pedagógusi kényelem szülötte, mint 280