Békési Élet, 1977 (12. évfolyam)

1977 / 2. szám - SZEMLE

Miről is van szó tulajdonképpen? Arról, hogy a szűkös szakirodalom ismerete még reálisabbá tehette volna szerzőnk megállapításait. Például azokat is, melyeket Békés megye vezetőinek 1891 előtti javaslatával kapcsolatban vont le. Persze a szakirodalom ismerete önmagában nem adhat biztos alapot arra, hogy megyei vezetőink szokatlan buzgalmát igazolni tudja. Utalhatott volna például azokra a személyes kapcsolatokra, melyek közoktatásügyi minisztereinket (Eötvös József, Trefort Ágoston, Csáky Albin) feleségeik révén megyénkhez kötötték. Ezek révén gondolhatunk csak arra, miért éppen Jancsovics Pál alispán adott be olyan anyagi kötelezettséget is vállaló felterjesztést, amely végül kis módosítással 1891-ben törvényerőre is emelkedett. De utalhatnánk arra is, hiszen ez Kossuthnak, Wesselényinek, Kölcseynek, Ney Ferencnek az óvoda hivatalos nyelvéért vívott, szabadságharc előtti küzdelme óta közismert, hogy az óvodahálózat kiépítését a minisztérium éppen a magyar nyelv tudatos terjesztése, uralkodóvá tétele érdekében szorgalmazta a nemzetiségi vidékeken, s talán ennek eredménye volt - függetlenül Joós Béla különben igaz megállapításától -, hogy Mezőberényben, ahol pedig a nemzetiségek békében éltek egymás mellett, előbb a német, majd a szlovák lakta rész kapott óvodát, s csak aztán a magyar. De gondolunk továbbá arra is, hogy régi óvónői tervezetek, írásos dokumentumok, játékeszközök híján csak úgy lehet az általános képpel ellentétes véleményt nyilvánítani, ha állításainkat kellő mennyiségű reális érvvel támasztjuk alá. Vagyis ha rendelkezünk olyan ténybeli igazságokkal, célirányos hipotézisekkel, amelyek az egyedi jelenséget igazsággá emelik. Nélkülük nincs hitele szavunknak, mint ahogyan nincs Joós Béla azon állításának sem, hogy az I. világháború idején, amikor sok művelt, értelmes embert, írót, tudóst és politikust is megtévesztett a háborús propaganda uszító demagógiája, a mezőberényi óvónők tudatosan álltak ellen a hivatalos szemléletet sugalló Kisdednevelés előírásainak. Tény, hogy lehetett volna valamelyes elfogadható érve a szerzőnek erre. Ha ugyanis a hódmezővásárhelyi óvónőképző intézetnek elvi irányítását (itt végeztek a helybeli óvónők) és Exner Leó 1913-ban kiadott Gyermekfoglalkoztatójának a tervezeteit, foglalkozásokra ajánlott meséinek és verseinek a szövegeit párhuzamba állítja a Kisdednevelés 1914-1917-es évfolyamainak hasonló jellegű közléseivel, kétségtelenül apolitikusabb alapállást igazolhatott volna. De vajon megvásárolták-e az óvónők számára? Csak ilyen és ehhez hasonló érvekre és adatokra támaszkodva hitethette volna el velünk, hogy a három nemzetiségű Mezőberény óvónői politikailag magasabb szinten neveltek az I. majd a II. világháború idején, mint társnőik bárhol máshol az országban. Természetesen több más állításával tudnánk vitatkozni még. Úgy véljük, ezeknek eredendő oka Joós Béla vidéki kutatói elszigeteltségében rejlik. Ennek a terhére írjuk például a 14 éven át hasznos szolgálatokat tevő Nevelőmunka az óvodában című segédlet sommás elítélését. Ha csak arra gondolt volna a szerző, hogyan maradhatott érvényben csaknem másfél évtizeden át, mikor közben az élet hihetetlen mértékben megváltozott, máris el kellett volna, hogy fogja a kétely: csakugyan nem volt soha - az időszak egyetlen etápjában sem - pozitív értéke? Csak hátráltatta az egészséges óvodai élet kibontakozását, a nevelőmunka nyugodt menetét? Ehhez a kételyhez jutott volna el akkor is, ha a tudományok gyors fejlődésével együtt növekvő tananyagra és az iskolai elsajátíttatásra fordítható idő korlátozottságára gondol. Arra az idővel való ámokfutásra, amely a tanítási idő kitolására, tudatosabb, szervezettebb kihasználására, új oktatási módszerek és technikai eszközök bevezetésére kényszeríti az iskolaügy irányítóit. Tény, hogy a szerző által kárhoztatott bő évtized (a segédlet „korszerűtlenségére" és hibáira különösen az utolsó években derült fény) az óvodapedagógia Sturm und Drangja volt. Nehezen képzelhetnénk el óvodáink mai, közismerten jó nevelőmunkáját, tudatos pedagógiai tevékenységét a Nevelőmunka az óvodában című program kezdetben túl merész előírásainak hatásos alkalmazása nélkül. Irodalmi követelményszintjei például ma is reálisabbak és következetesebbek, vagyis a 3-6 éves korú gyermekek szellemi, érzelmi, logikai, ismeret258