Békési Élet, 1977 (12. évfolyam)

1977 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Puja Frigyes: Epilógus

A meglepetéstől a torkomon akadt az üdvözlő szó. Rácz Mihály - ezt pontosan tudtam -, szívből gyűlölteJ. K.-t, nekem lépten-nyomon arról beszélt, haj. K. hazajön, saját kezűleg dobja őt a község kis folyócskájába, a Száraz-érbe. Éppen ezért nem értettem viselkedését. J. K. most már az öreg felé fordulva folytatta mondókáját. Az első két mondat még félénken bukott ki a száján, de gyorsan felfogta, hogy Rácz Mihályban megértő lélekre talált, s élénk színekkel ecsetelte előtte állítólagos szenvedéseit. Rácz Mihály láthatólag meghatódottan hallgatta J. K. felindulástól reszkető hangját. A szenvedő emberi sorsok mindig nagy érzéseket kavartak az öregben, mert alapjában véve lágy szív dobogott a mellében. A történet hatására bontakozni kezdett benne a szimpátia és a segítőkészség. Magamban mosolyogtam a szituáción, mert gyorsan észrevettem, hogy Rácz nem ismerte fel beszélgető partnerét. J. K. ügyesen játszott az öreg érzelmeinek húrjain, a vége felé már Mihály bácsinak szólította őt. A tanító elégedetten fejezte be a történet elbeszélését, biztos volt a győzelmében, hiszen szinte Rácz arcára volt írva, hogy áldozatokra is képes, csak hogy sokat szenvedett embertársa megtalálja a helyét az új életben. - Kihez van szerencsém... nem ismerem meg... tudja, a szemeim rosszak... - dadogott izgatottan Rácz kis szünet után. J. K. készségesen megmondta a nevét. Rácz elsápadt, szemei villámokat szórtak. - A tanító? - kérdezte, s vésztjóslóan felemelkedett a székéből. J. K. ijedten pislogott fel rá. - I-i-i-gen... - Az anyád istenit! - röppent ki Rácz Mihály szájából a káromló szó. Ezután szinte reflexszerűen cselekedett. Gramancon ragadta a tanítót, s mint valami könnyű pelyhet lódította az ajtóhoz. J. K. egérutat akart nyerni, villámgyorsan felrántotta az ajtót, s kiugrott a folyosóra, Mihály bácsi utána. Ezután csak a nagy csörömpölést hallottam. Rácz nemsokára visszajött. - Az álszent... mormogott mérgesen. A nevetéstől percekig nem tudtam szóhoz jutni. Rácz láthatólag rosszul fogadta vidámságomat, mert nekem támadt. - Miért nem mondtad, hogy ki ül előtted... * • • A hatvanas évek közepén egy külföldi vendéggel odahaza jártam. Ahogyan az lenni szokott, a battonyai elvtársak látogatásokat szerveztek számunkra, büszkélkedni akartak azzal a kevéssel, amijük van. így kerültünk a battonyai kultúrházba, az ott működő zeneiskolába. A szoba bejáratával szemben sorakozott fel a zeneiskola növendékeinek énekkara, szépen, ünnepélyesen felöltözve. A karnagy háttal állt, s belépésünk pillanatában beintett. „Fel vörösök, proletárok, Csillagosok, katonák..." 12