Békési Élet, 1977 (12. évfolyam)

1977 / 1. szám - SZEMLE

Czeglédi Imre: Munkácsy Békéscsabán Békéscsaba, 1975. 187 old. Békéscsaba Város Tanácsának Végrehajtó Bizottsága DÖMÖTÖR JÁNOS A múzeumok sajátos kétarcú, kettős „pro­filú" intézmények. Tudományos és közműve­lődési tevékenységet folytatnak párhuzamo­san. (Aszerint, hogy melyik tevékenységük a hangsúlyosabb, beszéltünk korábban tudomá­nyos-népművelő, mostanában pedig közmű­velődési és tudományos intézményekként a múzeumokról.) E két tevékenység megkülön­böztetése mellett azonban a témával foglal­kozó tudomány- és művelődéspolitikusok, de maguk a gyakorló muzeológusok is sohasem szűntek meg hangoztatni, hogy a két feladat, a tudományos és a közművelődési, egymástól elválaszthatatlan. Való igaz, hogy hatékony közművelődési tevékenységet, amely a mú­zeumok esetében elsősorban kiállítási bemuta­tást, közkinccsé tételt jelent, nem lehet vé­gezni megfelelő, tudományosan megalapo­zott előkészítés nélkül. Ennek a megállapításnak az igazságát, gya­korlati megvalósulását bizonyítja a békéscsa­bai Munkácsy Mihály Múzeum múlt év őszén, Munkácsy halálának 75. évfordulója al­kalmából megrendezett emlékkiállítása és a Békéscsabai Városi Tanács Végrehajtó Bizott­sága kiadásában, gondozásában Czeglédi Imre tollából megjelent Munkácsy Békéscsabán c. könyv. Az emlékkiállítás Munkácsy életútjá­nak, munkásságának átfogó bemutatásán túl külön hangsúllyal foglalkozott Munkácsy he­lyi, békéscsabai kötődésével, szerepével. Az ott elszórtan jelentkező tárgyi anyag és az eh­hez kapcsolódó szöveges dokumentáció, ma­gyarázat már akkor világossá tette, hogy a ki­állítás előkészítése számos új tényt, adatot de­rített fel. Most mindezt Czeglédi Imre, a mú­zeum tudományos munkatársa önálló kötet­ben dolgozta fel, bocsátotta közre. A több mint 12 nyomdai ív terjedelmű, 187 oldalas mű rendkívül gazdag forrásanyag alapján követi nyomon, vázolja fel mindenek­előtt Munkácsy békéscsabai gyermekéveit. Természetesen utalásokkal, lényegre törő mondatokban mindezt beágyazza a nagy ma­gyar festő egész születéstől halálig terjedő élet­ívébe. Az arányok azonban jól kiválasztottak és a helyi vonatkozásokon kívüli életrajzi ré­szek a megértés teljességét szolgálóan csak jel­zésszerűek. Meggyőzően és elismerésre mél­tóanigazdag az a forrástömeg, amelyből a szerző merített, amelynek áttanulmányozása után és adataira támaszkodva vonta le következteté­seit. így felhasználta a Munkácsyról szóló iro­dalmat, de sohasem kezelte az abban foglalta­kat csalhatatlan anyagként. Ha levéltári és sajtóanyaga az abban közöltektől eltérő ténye­ket tettek vitathatatlanná, akkor nem habo­zott az eddigi irodalom által általánosan hasz­nált, elfogadott közlések tévességére sem rá­mutatni. Bőven támaszkodott a Békés megyei Levéltár, a Magyar Nemzeti Galéria adattára és a korabeli sajtópublikációkon túl az Orszá­gos Levéltár anyagára is. Nem egy esetben pe­dig leszármazottak személyes közlése, jegyze­tei is iránymutatásul, alapul szolgáltak szá­mára kutató munkája során. Természetesen támaszkodott Munkácsy saját önéletírás jel­legű leveleire, melyek Emlékeim címmel je­lentek meg. Ezeket a leveleket Munkácsy 1885-től 89-ig terjedő időben írta. Tehát több mint négy évtizeddel az események megtör­ténte után vetette papírra gyermekkori élmé­•122

Next

/
Thumbnails
Contents