Békési Élet, 1977 (12. évfolyam)

1977 / 1. szám - SZEMLE

nyeit. Mindez a szerzőt kellő óvatosságra és eltérő adatokra bukkanva világos kritikai és helyreigazító állásfoglalásra késztette. Czeglédi Imre könyve nemcsak Munkácsy egyéni életútjának összefüggésében, hanem Békéscsaba korabeli társadalmi viszonyaiba helyezetten is vizsgálja témáját. Tömör képet ad a XIX. sz. közepének békéscsabai társadalmi-gazdasági helyzetéről. Külön témát és hangsúlyos, fontos feladatot jelentett számára Munkácsy gyámja, nagybátyja Reök István árnyalt és plasztikus portréjának megrajzolása. A feladat nem könnyű azért sem, mert éppen az Emlékeim hatására Reök Istvánról bizonyos előítéletek alakultak ki, jórészt a szakirodalom által is támogatottan, a magyar művészeti közvéleményben. Czeglédi Imre széleskörű vizsgálódása során sok mindenre rávilágít: Kiemeli Reök István jelentős közéleti szerepét, a közösség dolgai iránti - csalódások ellenére is megőrzött - érdeklődését. Rámutat korai, reformkori szereplésének forradalmi jellegére. Ugyanakkor azonban nem hallgatja el azt sem, hogy ettől a radikális iránytól Reök István később eltért, bár a 48-as eszméket, legalábbis azok mérsékelt formájában, végig magáénak vallotta. Szerző objektivitásában azonban különösen a késői Reöklevelek hatására bizonyos módosulás észlelhető. A korábbi „gonosz" nagybácsi Reökképet már-már „jóságos" nagybácsira formálja át. Az 1873. szeptember 9-i Reök-levél „szerettelek nagyon" kitétele példái ilyen megállapításra indította szerzőt: „az Emlékeim élménye után megnyugodva és meghatódva olvassuk ezt a levelet...". Még ha osztjuk is Czeglédi Imre a „szerettelek nagyon" kifejezéssel kapcsolatos „nem kételkedhetünk e szavak őszinteségében" megállapítását, az vitathatatlan, hogy Reök István annak idején unokaöccsét a maga módján szerette. Szerző pontosan bemutatta azokat a reagálásokat, amelyeket az egyszerű emberekben önkéntelenül váltott ki Reök István földbirtokos unokaöccse, az „úrfi" inaskodása. A temetőcsősztől az asztalos inasokig, sőt a jómódú és a körülményeket pontosan ismerő Vidovszkyékig mindenki csodálkozott, egynémelyikük elrémült e miatt. Nehéz kimutatni a kényszert Reök István e tettével kapcsolatban. Reök István gazdasági helyzete hullámzó volt ugyan, de aki a helyi gazdasági egyesület elnöke volt hosszabb ideig, aki 1600 Ft-os bérleti díjat fizetett a Trautsmannsdorff grófoknak és aki különböző köztisztviselői állások között, az e korban mindig tisztes jövedelmet biztosító, közjegyzői tisztséget is betöltötte, szegény embernek semmiképpen nem nevezhető. Czeglédi Imre által közölt, Munkácsyhoz intézett levelekből az egykori forradalmárban már inkább bizonyos filiszteri jegyek kialakulása követhető nyomon. Erre mutat leginkább az anyagi biztonságra való törekvésnek mindenek előtti életcéllá változása, de ide sorolható, éppen ebből következően, a művészi hivatás iránti meg nem értés, lenézés is. Mindez azonban szemléleti kérdés. A tényeket illetően Czeglédi Imre következetes, lelkiismeretes és pontos. A következtetésekben érezhető némi, talán lokálpatriótái ihletésű helyi elfogultság. Érdekesen derül fény Czeglédi Imre könyvében az ún. Munkácsy-ládák titkára is. Az aradi ünnepségek kapcsán idézi Rozsnyai Kálmán Öregdiák élő emlékei c. munkájának vonatkozó sorait: „Csak akkor derült fel, amikor vagy két tucat tulipános ládát mutattak meg neki, melyeket állítólag ő festett, mint csabai asztalos inas, vagy aradi legénykedése idején. Habár kételkedett, hogy mind az ő remeklése, mégis készségesen beírta egy ácsceruzával azok fedőlapjának felső síkjára ncvet. A kötetet jól válogatott dokumentumok, fényképek és csabai ihletésű festmények reprodukciói gazdagítják. Utóbbiak műnyomó papíron történő beiktatása emelte volna a kötet esztétikai, tipográfiai színvonalát, értékét. Munkácsy életműve, akár követendő, folytatható hagyományként, „lobogóként", akár zsákutcaként, visszahúzó erőként értékeljük is, jelentős fejezete a magyar művészettörténetnek. Ezért életútjának, jelesen egész pályaindítása és művészútja alakulása szempontjából is igen jeleritős békéscsabai gyermekkorának kutatása, a ma is tovább élő tévedések •123