Békési Élet, 1977 (12. évfolyam)

1977 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Puja Frigyes: Epilógus

Megépült a felszabadulási emlékpark, a község szélén, az aradi úton, ahonnan a szovjet hadsereg egységei bevonultak a községbe. Ezzel a község lakói maradandó emléket akarnak állítani a felszabadító szovjet hadseregnek, megörökíteni azt az eseményt, amely az új Magyarország kialakulásának elindítója volt. A változásokat néhány jellemző adattal talán sikerült érzékeltetni. A legnagyobb változás azonban az emberekben ment végbe. A lakosság politikai öntudata, műveltségi színvonala, a szocialista építéshez való viszonya alapvető változáson ment keresztül. Különösen elmondható ez a fiatalabb nemzedékről, azokról, akik 1944, tehát a felszabadulás után kapták maradandó élményeiket. Az 1944-45-ös fiatalok gyors politikai fejlődése, hihetetlen aktivitása „vissza is ütött" a község életére. Becslések szerint Battonyáról mintegy 200-250 politikailag aktív munkás- és paraszt fiatalt „emeltek ki" különböző funkciókba, pártapparátusba, közigazgatásba, hadseregbe stb. Ez nagy érvágást jelentett a községi pártszervezeten. A „tősgyökeres" battonyaiak ezt a szemünkre is vetik, ezzel magyarázván a község későbbi visszafejlődését és stagnálását, Battonya község „rangjának", „erkölcsi tekintélyének" erős megkopását. Visszaemlékezéseimből 1945-ben, egy májusi napon hazatért bolyongásaiból J. K. is, a tanító, a volt levente-főoktató, MEP-titkár, kormánypárti kortes és katolikus karnagy egyszemélybcn. A baloldaliak, különösen az internáltak azt állították, hogy az internálásokat egy titokzatos ötös bizottság határozta el, amelynek a járási főszolgabíró, a községi főjegyző mellett J. K. is tagja volt. Erre persze semmilyen bizonyíték nem volt, az internálásokat általában a főszolgabíró rendelte el. Nos, ez a J. K. hazatérése után, még a rendőrségen való jelentkezése előtt feljött a pártirodára. Terve egyszerű volt és világos: a pártirodán el akarta mesélni kálváriájának megható történetét, s tisztázni akarta, befogadja-e lyra őt a község, vagy pedig szedheti a vándorbotot és világnak mehet. Az is érthető volt, miért jött a Kommunista Párthoz és miért nem valamelyik másik párthoz, hiszen ha a Kommunista Párt áldását adta volna rá, a többi pártok nyilván nem emeltek volna szót újra való letelepedése ellen. Amikor belépett a pártiroda ajtaján, az első pillanatban nem ismertem fel a lesoványodott, hosszú bajuszt növesztett J. K.-t. Szemeinek, a hideg, katonásan villogó szemeknek a fénye megtört, háta meggörnyedt, léptei bizonytalanná váltak. Alázatosan félénken közeledett az íróasztalhoz, s megállt előttem. Nem tudtam mire vélni a jelenséget, tétován mutattam neki helyet az íróasztal előtt álló széken. Nagy sóhajtások közepette kezdett mondókájába. Mialatt szenvedéseit ecsetelte, azon gondolkodtam, ugyan mi szél hozta ide ezt az embert, s vajon van-e benne szikrányi őszinteség és megbánás is. De J. K. sápadt lárvaarcából semmit nem tudtam kiolvasni. Alig kezdte el az előadást, amikor erélyesen kopogtattak a pártiroda ajtaján. Rácz Mihály szélmalmos, többszörösen internált párttagunk lépett a szobába, se szó, se beszéd, helyet foglalt J. K. mellett, s élénken figyelni kezdte annak elbeszélését. 11