Békési Élet, 1977 (12. évfolyam)

1977 / 1. szám - SZEMLE

A Puszta jellemző példája a tanyás gazdálkodásnak, melynek itt is minden előnyös és hátrányos következménye jelentkezik, ugyanakkor világosan kitűnik, hogy a tanyák voltaképpen a városok tartozék-, ill. függvénytelepülései. E függés lehet önként vállalt vagy kényszerű, de az önállósodás útja is szükségszerűen tanyaközpontokhoz, tehát a települési magok sűrűsödéséhez vezet, utóbb már a tanyák teljes felszámolódásának lehetünk szemtanúi. (A mai helyzetkép kissé borongós, hiszen az újat nem ismerjük meg belőle.) De ugyanez a Puszta népcsoportok és vallásfelekezetek lakóhelye is, ezek azonban mind színmagyarok: a török hódoltságot többkevesebb számban átvészelt, hagyományosabb életformában megrekedt vásárhelyiek; a 18. században a Tolna megyei Zomba községből áttelepült orosháziak: reformátusok, evangélikusok és katolikusok élnek itt egymás mellett nemzedékek óta. E származási és felekezeti különbségeket utolérhetetlen finomsággal elemzi a Szerző és egyes munkatársai, ugyanakkor a közös gazdálkodásra és az ebből adódó teljes értékű együttműködésre is rámutatnak. (Nyelvi példái arra vallanak, hogy valamivel behatóbb munkát végzett az orosházi származásúak körében.) E Puszta lakosságának nemcsak a természetes táj kulturtájá való átalakítására futotta erejéből, hanem a „szellemi ugar" feltörésére is: tucatnyi olvasókör (melyek inkább a kaszinókhoz, mint a mai kultúrházakhoz hasonlíthatók), a 30-as évek derekán egy írótalálkozó megszervezése, gazdasági újítások bevezetése, stb. a legjellemzőbb példák. Itt volt parasztköltő, mintagazda, újító és szervező, mindegyik a maga módján korszerű egyéniség, továbbá szélsőséges példái a szerzőknek és a mániákus dologszeretőknek is. Nem csoda, hogy íróink legjobbjai szinte állandóan a Pusztátjárták, de saját mag ínak is volt elkötelezett értelmiségje! Az viszont csak eléggé későn derült ki, hogy Pusztánk más szempontból sem éppen érdektelen vagy jelentéktelen: az itteni nagy Tatársánc több ezer éves, egy példátlan méretű bronzkori földvár maradványa, mely egy ősgyepet is megőrzött; a kardoskúti Fehértó 229 madárfaja pedig az országban található összes madárfajtának 68 %-a! (E két természeti ritkaság a 70-es évek óta védett terület.) Éghajlata pedig a legmelegebb és a legnaposabb az egész országban, vagyis itt érik be legkorábban a termés. (Az újítók mindezt ösztönösen vagy tudatosan figyelembe is vették.) E kötet László Gyulát Kiss Lajos klasszikus műveire emlékezteti, én pedig egy kicsit a parasztélet szinte reymonti teljességét látom benne. Szerkezetén mindenesetre az látszik, hogy igyekezett a valóság egészét átfogni, nem riadva vissza az újítástól sem (pl. a Szép, különös, érdekes című fejezet Nagy Zoltántól, a Szerző fiától). Az élet teljességét nagy, átfogó fejezetekben (Ember-munka-tulajdon, A tanya és élete, Nem minden nap, Amiért dolgoztunk, Együtt élünk, A gyermek és az iskola stb.) kapjuk meg, ezek nagyobb része Nagy Gyula műve, míg a kiegészítő fejezetek (A tudomány a Pusztáról, írók a Pusztáról, Amit nem értünk, Az élet nagy eseményei, Életsorsok stb.) többnyire munkatársaktól valók (kik közül kettő a Szerző gyermeke!): az írók közül megszólal Féja Géza, Illyés Gyula, Móricz Zsigmond, Nagy Lajos és Németh László. E fejezetbeosztás jó, bár eléggé sok az átfedés (pl. a szépen mulató embertípusról vagy Takaros Maczelkáról legalább három helyen olvasni, de a kivert bikáról szóló - egyébként kitűnő megfigyelések - is kétszer kerülnek sorra stb.); emlékezetem szerint az előző két kötettel is gyakori az azonosság; mindez azonban majdnem elkerülhetetlen. Még senki sem állított össze olyan vázlatot, mely teljes, logikus és ismétléstől mentes lett volna. A magam részéről inkább azt hiányolom, hogy e hallatlan bőségben kevés hely jutott a folklórnak, mely itt az átlagosnál bizonyára szegényesebb is. Ugyancsak halványabb a társadalmi tagozódásról, a foglalkozási-vagyoni különbségekről adott kép is. így fordulhatott elő, hogy szó sem esik pl. Nótás Szabó Pálról vagy Rózsa Imrén kívül más verselőkről, kiknek híre bizonyára ide is kijutott, de ezt a klasszikus vásárhelyi •110