Békési Élet, 1977 (12. évfolyam)

1977 / 1. szám - SZEMLE

szor ncv szerint - ország-világ előtt nyilatkozni. Az ún. adatközlők fáradhatatlan faggatása azonban még csak a munka első része, ahogy maga Nagy Gyula írja az Utószóban: „a paraszti munkát legtöbbször kétszer vizsgáltam: télen ,vakon', tavasszal és nyáron munka közben". (578.) Egyébként e terjedelmes vallomásból (577-584.) megtudjuk mind a munkamódszerre, mind pedig a kötet megjelentetésére vonatkozó legfontosabb adatokat és megismerjük a Szerző fáradhatatlan, tudatos, rokonszenves egyéniségét is. (Itt jegyzem meg, hogy a magam részéről nagyon fontosnak tartom a munkára, annak módszerére és a mű egyéb körülményeire vonatkozó adatok közlését, hogy utólag ne legyünk puszta feltevésekre vagy találgatásokra utalva. Ki gondolná pl., hogy Diószegi Vilmosnak nem maga a sámánizmus volt a legfontosabb, hanem annak segítségével próbálta egyrészről Szibéria kis népeinek, másrészről a magyarság eredetének kérdéseit megközelíteni, ill. megoldani. Erre azonban csak szóbeli utalásai voltak!) Nagy Gyula célkitűzése világos és megvalósítható is volt: „munkánkban a Pusztát megülő, tanyán lakó parasztság életét mutatjuk be... Kettős célt tűztünk ki magunk elé: az elmúlófélben levő hagyományos paraszti élet bemutatását s ennek keretén belül a kétféle népelem összehasonlítását..." (13-14.) E kitűzött célokat sikerült elérni. Nagy Gyula az egyik legeredményesebb tagja a Viharsarok oly népes és kitűnő történeti, nyelvészeti, irodalmi, régészeti, levéltári és néprajzi kutatógárdájának, akikkel együtt szűkebb pátriánk megismerését és megismertetését országos viszonylatban is az elsők között végzi. Közvetlen párhuzamként Bálint Sándor Szegedre vonatkozó hatalmas néprajzi monográfiája említhető, amelynek nagyobb része azonban ma még kéziratban hever. (Tőle tudom, hogy Ígéretet kapott megjelentetésére.) Sok más szép terv is született itt, de csak kevés valósult meg belőle; ilyenkor tudjuk igazán Nagy Gyula fáradhatatlan szervező munkáját értékelni. Bárkiben joggal felvetődhet a kérdés: ezt a hallatlan energiát érdemes volt-e éppen a „jelentéktelen" Vásárhelyi-pusztára pazarolni? Miért esett rá a választás ? A felelet kézenfekvő és megnyugtató: Nagy Gyula azért választotta a Vásárhelyi-pusztát, amiért Bálint Sándor, Juhász Antal és Péter László Szegedet és Tápét, Darvas József Orosházát, Kiss Lajos Hódmezővásárhelyt stb. A szülőföld, a közvetlen környezet iránti érdeklődés nemcsak szakmailag, hanem érzelmileg is elkötelezetté teszi a kutatókat, akik szűkebb hazájuk ügyében és érdekében az átlagosnál is nagyobb áldozatokra képesek. Ez a kérdés személyi oldala. Nem kevésbé fontos a tárgyi vonatkozása sem: „kevés olyan területe van hazánknak, amely anynyira alkalmas a hagyományos paraszti élet tanulmányozására, mint a Vásárhelyi-puszta", írja a Bevezetés (13.), és a továbbiakban bizonyít is. Ennek a tenyérnyi tájnak azonban nemcsak néprajzi, hanem más érdekessége is van: Hódmezővásárhely határához tartozott, amely az egyik legnagyobb kiterjedésű mezővárosunk volt - utóbb már törvényhatósági, vagyis megyei joggal felruházva! -, és területe vetekedett a régi német grófságok-hercegségek egyikével-másikával, sőt elérte a hatalmas világváros: New York nagyságát!Érthető tehát,hogy a teljhatalmú városatyák mindent elkövettek, hogy a tőlük legmesszebbre fekvő és jócskán elhagyatott határrész ne tudjon önállósodni. Ez a Puszta legalább annyit és oly elszántan harcolt „függetlenségéért", mint némely gyarmati, félgyarmati ország, de voltaképpen csak a felszabadulás után állhatott a saját lábára: Székkutas és Kardoskút önálló község lett, míg középütt egy Puszta-központ alakult ki. E korábbi közbirtokossági legelő, vagyis puszta megszállása 130-135 évvel ezelőtt, a felosztás után kezdődött, így tájunk „története" még másfél évszázados sincsen. Ilyenkor valóban a néprajz tud legtöbbet mondani, •legeredményesebben dolgozni, mert a visszaemlékezések csaknem az egész korszakot átfogják. A kis- és középparasztság kapitalizálódásának, e verseny torzulásainak és korlátainak kitűnő helyzetképét kapjuk Nagy Gyula és mások fejezeteiből. •109