Békési Élet, 1976 (11. évfolyam)

1976 / 3-4. szám - TANULMÁNYOK - Elek László: Vajda Péter romantikus stílusához (Egy prózavers elemzése)

El a habokbul... gyorsan tovább... a villám elcggé nógat. Itt a halászház, homlokeresze védelmet ad. Szerencse, hogy megérkeztem... szél itt van, a felhők itt vannak... az eső hull. Repdessz örömödben, óh szellem; érezi kebelem, minő kéjed van. De én rosszul vagyok. E szél keresztülmetszi bőrömet... c villámok megvakítanak, s e csattogás süketté tesz. Fényutakat láték előttem, a felhőkből a vizekig alá, tűz szalagokkal telt meg szemem, agyam; és nem jön-e villám engem is porrá égetni ? Megszoktam az iszonyt. Rajta, csatázz természet! Szellemem örömmelege áthevít engem is... nem érzem a bajt, dacolok a vésszel. Távoznak a borús felhők, csillag pillant elő keleten, rózsamosolyával jön a hajnal. Gyorsan haza most, a vasárnapra ébredt város felé. Templomba kell menni... csekély falak közé isten nagy templomábul. Megszólalt az orgona... óh, be más hangát hallottam az éjjel! A rövid, 40 sornál nem hosszabb leírás nagyszerű példa a prózaversek költőiségére. A tömörítés igazi mesterműve. Nemcsak a cselekmény sokrétűségével, hanem az egyéni érzésvilág folytonos alakulásával, módosulásával is hat. A gyorsan felkelő vihar vizualitásának és auditív erőket mozgósító hanghatásának érzékletes megjelenítése, továbbá a természettel szemben tehetetlen ember külső tényezők hatására bekövetkező érzelmi változásainak gazdag színskálája igazi költőre vall. Nagyszerű összhang uralkodik benne. Az erő és a finomság tökéletes vegyülete. Hatalmas erejű crescendo az önfeledt játéktól a halálfélelem sötét borzongásáig, és töretlen ívű decrescendo, amelyben a természet végtelen erejének ritka élményét átélő ifjú lelki megnyugvása kap lágy emberi színt és hangot: tiszta és hiteles feloldást. Csodálatosan zárt kör: az intonáció és a finálé hangulati azonosságával. A csöndből való kiszakadás és a csöndbe, mint alaphelyzetbe való visszazuhanás művészi erőt próbáló játékossága. Bevezető sorai a mindent befödő csönd szépségét rajzolják meg. Szinte mozdulatlan a táj, alig rezdül a levegő, s az ifjú lelke mélyén is csönd ül. Olyan harmonikus a nyugalom, mint amilyennel a költő távoli rokonának: Vajda Jánosnak közismert verse, a Nádas tavon igéz meg bennünket. Itt is a természet és az ember közötti utolérhetetlen pillanat ritka meghitt békéje muzsikál. Kellemes dallamát látszólag nem zavarja semmi, tökéletes a harmónia. Nyugalmas mellérendelő mondatok adnak alkalmas keretet a táj festői szépségének a megrajzolásához meg a Fertő felé közeledő ifjú és a tóra lassan leszálló este tökéletes érzelmi azonosságának méla zenéjéhez. A mozgás képzetét csak a testi-lelki felüdülést kereső ifjú jelenléte kelti fel bennünk, aki - nem tudva ellenállni a kísértő vágynak - a városból a szabad természetbe, a nyugtató tó hullámai közé siet. Az alig több mint tőmondatos párhuzamos szerkesztésű mondattagok finom mozgékonysága azonban óvatosságra int, s a nyugalom közelgő felbomlására készít elő. Sőt további nyomatékot még az állítmányi rész indító helyzete és a gyakorító ige félmúlt alakjának változékonyságot sejtető hangulata is ad neki. Általuk elevenedik meg az esti tájék, és telik meg sejtelemmel. Állítást és tagadást, tézist és antitézist rak egymás mellé a költői alkotó elme, mintha vele a változás dialektikájára, az ellentétes jelenségek törvényszerű egymásutánjára kívánna figyelmez387