Békési Élet, 1976 (11. évfolyam)

1976 / 3-4. szám - TANULMÁNYOK - Elek László: Vajda Péter romantikus stílusához (Egy prózavers elemzése)

vei, legfeljebb Vajda rímtelen költeményeinek eredői közé közvetlenül a biblia után Kelet szent könyvét a Zendavestát tette, s a gondolatok párhuzamosságának és ellentétességének erősen lüktető erejét emelte ki közös vonásként. A vizsgálódásoknak új irányt Baránszky Jób László adott, aki A magyar széppróza történetében (Bp. 1937) Vajda színes romantikus nyelvének a hatását vélte felfedezni a kezdő Jókai stílusán, mindenekelőtt a Nepeán sziget leírásaiban. Ezzel a figyelem egyszerre Vajda nyelvi, stilisztikai hatásának a kutatása felé fordult. Tartozunk az igazságnak annyival, hogy leszögezzük: Szinnyei Ferenc már 1922-ben megkezdte Vajda és a kortárs költők viszonyának a kutatását. O azonban elsősorban műfaji, témabeli megegyezéseket, írói-költői motívumokban megnyilvánuló azonosságokat vizsgált, és csak a legritkább esetekben figyelt fel nyelvi, stilisztikai hasonlóságokra. Ekkor is csak általános megállapításokat tett, részletekbe menő nyelvi vizsgálódásokra nem vállalkozott. Vajda Péternek ez a Baránszky Jób által a kezdő Jókai prózáján észlelt stílushatásclmélete tisztult tovább és kapott felerősítést a Beírta Játios-Nagy Miklós-Sőtér István szerkesztette egyetemi jegyzetben 1953-ban. Ok a kezdő Jókai stílusán két igen mély hatásréteget érzékeltek: egy Vajda Péter-it és egy Victor Hugo-it, Vajda számlájára a fiatal kor rajongó lírai hangját, a Victor Hugóéra a retorikai hajlamot írva. Szerintük ugyanis a nagy francia író „Corneille retorikáját telítette meg a romantika színeivel és zeneiségével, s ennek a romantikának hatásai nem csupán a kötött, de a prózai formában is csábítóak lehettek Jókai számára, kinek stílusa mintha kezdetben a prózába oltott vers eszményét akarta volna megvalósítani." Érdemes itt egy kicsit megállani. Mindazok a vonások ugyanis, melyeket a fenti szerzők Victor Hugónak tulajdonítanak, tökéletesen megtalálhatók már A nap szakaszaitól, tehát 1834-től kezdve annak a Vajda Péternek a műveiben is, aki Bodolay Géza szerint (Irodalmi diáktársaságok) a pápai diákoknak: azaz Petőfinek, Jókainak, Orlai Petrich Somának a legkedvesebb költője volt. A túlzott zeneiség, mely a kezdő Jókai „szavait és szerkezetét" áthatja, a „szónoki hangulatú sorok" bevezetőként való alkalmazása, vagy a „természeti képpel indítás" ugyanúgy felfedezhető nála, mint a zeneiséget hordozó romantikus körmondat használata, amely idővel „leegyszerűsödik", és ekkor „egyazon ritmus szerint felépülő mondatok versszerű építményében teremt zenei hangulatot". Később mégegyszer említik a Vajda hatást. Ekkor ezeket mondják: „Jókai prózai törekvéseinek nagy hazai előképéről azonban nem szabad megfeledkeznünk - arról a magyar romantikusról, akinek hatása gazdagabb, mint általában irodalomtörténetünk sejtette: Vajda Péterről. Vajda Péter sajátos stílusa, előadásmódja, prózájának erős zeneisége, ritmikussága, a költeményekkel rokon jellege már Eötvösre is erősen hatott első alkotásaiban. És ugyanezt a hatást meglelhetjük Jókainál is, mégpedig nem csupán abban a panteista természetszemléletben, mely Vajda Péter egyik jellemzője, hanem méginkább az erősen zenei, lírai, csaknem költeménnyé olvadó prózában, mellyel Jókai első korszakában oly sűrűn találkozunk. (Az egyiptusi rózsa stb.) Ez a stílus, ez a fajta romantika a Fiatal Magyarország romantikája - gyökeresen különbözik Kisfaludy Károly és Vörösmarty helyenként nemesi romantikájától, és különbözik Kölcsey-Eötvös, Szalay László pesszimista, világfájdalmas, de átmeneti jellegű romantikájától".