Békési Élet, 1976 (11. évfolyam)

1976 / 3-4. szám - TANULMÁNYOK - Gácser József: A szakmunkásképzés helyzete és feladatai Békés megyében

képük legyen az anyagi világról, a társadalomról. Ezért ki kell munkálni az egyes tárgyak világnézeti, erkölcsi, politikai csomópontjait, biztosítani kell az egyes tárgyak világnézeti, erkölcsi, politikai kérdéscinek koncentráltságát. Az előbbiekhez szorosan hozzá kell kapcsolni az osztályfőnöki és KISZ-oktatási anyagokat, hogy a tantárgyak, osztályfőnöki témák, KISZ-oktatási anyagok a maguk világnézeti, erkölcsi, politikai koncentráltságukkal jelentkezzenek. A világnézetben nemcsak társadalmi, politikai, erkölcsi értékítélet integrálódik, hanem magatartás is kifejeződik. Arra kell törekedni, hogy az előbbieket a tanulói tevékenykedtetéssel, a gondolkodó képességük fejlesz­tésével, a mindennapi gyakorlatból vett példával igazoltatni, igazolni lássák, így szű­rődjenek le azok bennük meggyőződéssé és helyes cselekvésben nyilvánuljanak meg. A nevelés közösségi nevelés. A közösségi nevelés célokat, feladatokat foglal magába, ezért közösségfejlesztő programok kidolgozására kell gondolni. Kiindulópont legyen a program készítésekor a közösség jelenlegi szintje, hová akarunk eljutni és hogyan akarunk eljutni. A közösség valamennyi tagja kapjon feladatot képességének megfe­lelően, de a képességnek megfelelő eszmei tartalommal is. A szakmunkástanulók üzemekben dolgoznak. Az üzemekben szocialista brigádmozgalom folyik. A szocia­lista brigádmozgalom követelményrendszerét adaptálva lehet egy-egy szakmán belül a közösség erősödését, szilárdítását s benne az egyén kibontakoztatását elősegíteni. Az oktató-nevelő munka alapja a nevelőtestület eszmei-politikai egysége. Ez legyen folyamatos, de legyen differenciált. Folyamatos és differenciált úgy, hogy biztosítsák a permanens politikai képzést - attól függően, ki milyen didaktikai-metodikai felké­szültséggel rendelkezik -, működtessék ennek érdekében a munkaközösségeket, biz­tosítván egymás segítését, de az igazgató megjelölheti, hogy kinek miben kell hiá­nyait pótolnia. Legyenek mindenkor tisztában politikai kérdésekben, s a szakmunkás­képző intézeteknél ez különösen gazdaságpolitikai kérdésekben gyakorta realizáló­dik -, ennek érdekében a pártszervezettel együtt (az intézmény pártszervezetére gon­dolunk) a szakszervezet mozgósításával folyamatos politikai tájékoztatásban részesít­sék a tantestületet. A családi házzal való kapcsolat javítása érdekében ismerje a családi ház egy-egy kö­zösségi programját, váljék annak segítő megvalósítójává éppúgy, mint az adott üzem, ahol a növendék dolgozik. Az intézmény nevelési programja csak részben nyílt prog­ram (ami a nevelők képzésére vonatkozik, nem tartozik az ifjúság elé), de a többit az ifjúságnak is ismernie kell, hogy a KISZ-szervezet az ő sajátos eszközeivel s lehetősé­geivel a program megvalósító partnerévé válhasson. Ebből következik, hogy az intéz­ményi nevelési programok és a KISZ-akcióprogramnak egymásra épültnek, de egy­mást kiegészítőnek kell lennie. Az egymásra épültség megköveteli, hogy a szakmun­kásképző intézetekben dolgozó nevelők és szakoktatók is ismerjék az általános iskola nevelési programját (világnézeti, hazafias nevelés). Most különösen fontos, hogy a KISZ-kongresszus határozatai alapján tervezzék és segítsék a nevelés feladatait. Tovább kell javítanunk az intézetek és üzemek kapcsolatát. Az intézetek vezetői rendszeresen kísérjék figyelemmel az üzemekben folyó gyakorlati oktatást, és gon­doskodjanak arról, hogy a vállalati szakoktatókat is bevonják a továbbképzésbe. Adjanak segítséget a vállalatoknak, hogy minél több pozitív hatás érvényesülhessen a képzés ideje alatt. 330

Next

/
Thumbnails
Contents