Békési Élet, 1976 (11. évfolyam)

1976 / 2. szám - KIÁLLÍTÁS - Dömötör János: Munkácsy emlékkiállítás Békéscsabán

családjáról, származásáról, a családfa eddig hiányzó ágainak újabb kutatások alapján történt kiegészítésével. Ugyancsak árnyaltabbá válik Reök Istvánnak Munkácsy eléggé szubjektív visszaemlékezéséből ismert képe és értékelése is. Reök István a bemutatott dokumentumok szerint a Fővárosi Ellenzéki Kör tagja, sőt jegyzőjeként tevékenykedett. Ennek a körnek a tagjai közt találjuk a 48-as ifjak jelentős csoportját, köztük Petőfit és Jókait is. Békéscsabai közéleti tevékenysége keretében színtársulatot „alakított" (1852), majd a Bach-korszak mélypontján (1853) sorsjátékot rendezett a Magyar Nemzeti Színház javára. Láthatunk továbbá egy levelet is, melyben Reök István rokonától Hunfalvynétól támogatást kér Pestre készülő unokaöccse számára. Nyomon követhetjük a bemutatott céhiratokban Munkácsy asztalosi pályafutását. A gyulai, gerendási rajzokban pedig a pályakezdés kicsit még kezdetleges, de művészettörténctilcg értékes útjelzőit ismerhetjük meg. Az 1863-ban Egyenessy János és feleségéről készített első festményeit, melyek 1974-ben bukkantak elő, itt láthatta először a közönség. Ezeket rokoni portrék és romantikus életképek követték. Névváltoztatás iránti kérelme is előttünk fekszik a vitrinben. Ebben szórakozott, vagy szándékolt elírással „Munkácsy" születésűnek írta magát és ezzel is indokolta új névválasztását. És találkozunk ugyanebben a vitrinben szegénységi bizonyítványával is. A rendezők helyesen vontak párhuzamot életalakulása és festői témaválasztása között akkor, amikor 1866-ban festett „Petőfi búcsúja a szülői háztól" keletkezésének belső indítékát Munkácsy eltávozásával hozzák kapcsolatba. A művek következő korszakbeli csoportosítása meggyőzően bizonyítja, hogy Munkácsy már korai periódusában sem a történelmi festészet útját járta, hanem már ekkor is a népéletkép volt fő iránya művészetének. (Kétalakos tanulmány a Falu hőséhez, Siralomház vázlata, Eresz alatt stb.) A XIX. század második felében, a fényképezés feltalálása után általánosan elterjedtté vált a témák élőképi beállítása és lefotózása. Alkalmazta ezt a módszert Munkácsy is. A kiállításban többször is találkozunk ilyen fotókkal. Munkácsy életútja a hetvenes években kettősen, bár csak érintőlegesen, kapcsolódik Békés megyéhez. Az 1873-ban megépült kismegyeri műterembe akkori nyugtalan zaklatott kedélyállapotában hosszabb időre kívánt pihenésre, munkára visszavonulni. Nászútja befejező szakaszában, 1874-ben, pedig ténylegesen is visszatért Békéscsabára. Ez a békéscsabai tartózkodás azonban csak rövid intermezzo volt, de nagyon helyes, hogy éppen helyi vonatkozása miatt kellő helyet kapott az emlékkiállításban. A kiállítás ésszerű periodizációban 15 évet fog át a következő egység (1875-1890) bemutatásával. A szalonképek, portrék mutatják Munkácsy megváltozott festői érdeklődését. (Délutáni látogatás, Zongora-lecke, Az agár). Divatossá válását pedig a bevételi napló egy lapja is világosan dokumentálja. Képviselve van jó vázlatokkal, tanulmányokkal mindhárom vallásos témájú kompozíciója. (Ecce homo, Krisztus Pilátus előtt, Golgotha). Nem titkolják el azt sem, hogy alapítvány-ösztöndíja odaítélésénél nem voltak szerencsések döntései. így elutasította Tornyait és Rippl-Rónait, és ugyanakkor ma már teljes ismeretlenségbe süllyedt nevek kaptak tőle ösztöndíj-támogatást. Életútját, felkutatva még az eldugott kis franciaországi Lamalou-i fürdőhelyet is, áttekinthető térképvázlaton követhetjük Munkácstól egészen Endenichig. A Barnewitz-adomány jóvoltából a kiállítás befejező részében igen gazdag a tárgyi dokumentáció: személyes használati eszközök, kitüntetések, néprajzi gyűjtemények darabjai stb. Az 1898-as árverési katalógus ismét őszintén feltárja, hogy Munkácsy nem lélegzett együtt korával. A festmények között bizony csak Courbet, Pál László és Daubigny művei képviselnek művészi érteket. A kiállítást befejező részében temetési fotók, a ravatalnál elhelyezett koszorúk szalagjai és végül a Munkácsy-irodalom teszik teljessé. A kiállítás anyagát jól egészíti ki a tárlatokon be nem mutatott főművek diavetítése. Ezzel válik a látogatókban Munkácsy munkásságának élménye teljesebbé. Az új megközelítésű bemutatás vitathatatlan értéke mellett, nyilvánvalóan Munkácsy hagyományunk ereje, elevensége is közrejátszott abban, hogy a látogatók száma egy hónap alatt megközelítette a húszezret. 248