Békési Élet, 1976 (11. évfolyam)

1976 / 1. szám - KÖZMŰVELŐDÉS - Sass Ervin: Orosháza kiváló népművelője

Orosháza kiváló népművelője SASS ERVIN Nagyon régóta ismerem. Nem is tudom, mióta. Húsz éve? Harminc éve? A legutóbbi tizenhatban számos alkalommal volt riportalanyom, beszélgető partnerein. Gondolatait, mozgalmas lényét ezek a riportok, interjúk is őrzik. A szerkesztőség archívumában, a könyvtárakban, a levéltárban, mindenütt, ahol a Népújság összefűzött évfolyamai sorakoznak. Közben „Kiváló Népművelő" lett. Nem kapták meg sokan ezt a magas kitüntetést. A kevesek között van Feldmann József, az orosházi művelődési központ igazgatója. * Munkában találom. A gazdasági előadó tájékoztatóját figyeli, géppel írt papírlapokat néz át, aztán aláír valamit. A régi barátság rámtekintő melegével int, hogy üljek le, azonnal végez. Az orosházi művelődési központ patika-tisztaságú folyosóin jó érzés végigmenni. Ezt teszem, így azzal sem zavarok, hogy némán várom: mikor végeznek végre? Benézek a színházterembe, a presszóban megiszom egy márkát, lépcsőkön ballagok fel az emeletre, a klubövezet szféráiba. Most még csend van, mert kora délután az idő. De este már itt gyülekeznek a szocialista brigádvezetők, a másikban meg talán éppen a gyűjtőklub tagjai. Mire visszaérek az igazgatói irodához, már egyedül vár. Aztán gratulálok a kitüntetéshez: a cím, az érdemérem rang ebben a szakmában is. Most - bár vyra csak érzem de hányszor van így - következik a közhelyszerű fordulat: mi az, hogy szakma?! Hivatás! Feldmann József nem felkiáltójellel mondja. Mesélni kezd, igen, mesélni; már sokszor megcsodáltam, ilyen az egyénisége, nem siet a szóval, nem kap fel gondolatfonalakat és dobja el egy másikért, szépen végigvezeti hallgatóját azon, amiről beszélni kedve tartja, vagy amire kérik. És én most arra kérem, azt mesélje el, mi az, ami ebben a gyönyörűséges-borzongató-nagyszerű közművelésben a legközelebb van a szívéhez? A szívemben talán, javít ki, és mosolyog, aztán elkomolyodik. Lehet, hogy előbb az életemről kellene mondanom valamit, szólal meg hosszú csend után. Amikor örömön és mindenen túl felfogtam azt, hogy miféle nagy érdemérmet kaptam, végigfutott bennem harminc esztendő. Es hirtelen csak ott láttam magam harminc évvel fiatalabban, a Szokolay Balcsi bácsi kórusában. Szóval ott álltam a kórusban, és énekeltem. Ott szerettem meg igazán ezt az életet. A hivatást, legyen nagy szó. Rendben. Hosszú a történet mostanáig. Karnagyképző a Népművelési Intézetben, tizennégy évig a Petőfi Dalárda élén, és következett 1959. A nagy év. ...Csendesen hallgatom. Régen nem interjú ez már, hajói emlékszem, nem is kérdeztem semmi különöset. Csak olyan általános dolgot, meg sokaknak talán furcsát is: mi van a szívéhez legközelebb ? 99