Békési Élet, 1975 (10. évfolyam)

1975 / 2. szám - SZEMLE

lenül ható, gyakorlati jellegű iskolapolitikai megállapításokkal, tételekkel találkozunk. Például ilyenekkel: az egységes iskolahálózat zavartalanná teszi az egyik helyről másikra költöző szülők gyermekeinek folyamatos tanulását; az azonos könyvek bevezetése és használata eltünteti a városi és községi (tanyai) iskolák közötti színvonal-különbséget; megnyílik a szegény gyerekek előtt is a középiskolák kapuja; megszűnik a felekezeti iskolák közötti egészségtelen versengés, a kiélezett szemléleti különbség és a különböző iskolákba járó tanulók egymást gúnyolása; olcsóbbá válik a tanulás, minthogy a kisebbek használhatják nagyobb testvéreik tankönyveit; biztonságos anyagi alapra helyeződik az iskolák és az oktatás korszerűsítése (könyvtár-, szertárfejlesztés, szakos tanárellátás, osztályok párhuzamosítása, nemzetiségi oktatás bevezetése által); nem lesz többé kiszolgáltatott a pedagógus stb. Természetesen az iskolák államosítása nem lehetett diktatórikus intézkedések eredménye. Harcban kellett megszületnie. Ellentétes erők és elvek csaptak öszsze érte és ellene. Igazi közügy lett, állásfoglalásra, színvallásra késztetett mindenkit. Nem vonhatta ki senki se magát. Mint minden olyan javaslat fölött, amelyet a munkásosztály pártja, az MKP fogalmazott meg (mert egyedül az MKPnak volt határozott programja, a többi haladó párt: az egyesülés előtt álló SZDP, a paraszt kommunisták pártjának nevezett. Nemzeti Parasztpárt és a szélsőséges nézeteket valló tagjaitól ekkortájt megszabaduló Független Kisgazdapárt nem rendelkezett átfogó programtervezettel), összefogott itt is a nagy társadalmi átalakulás csatáiban sorra vereséget szenvedett reakciós tábor, és minden erejét latba vetette, csakhogy megakadályozza győzelmét. Utolsó nagy erőpróbája volt, nem kímélte erejét. A munkásosztály, amely a földreformmal, a bányák, bankok, gyárak, üzemek államosításával, a két munkáspárt egyesülésével önmaga erejének a tudatára ébredt, világosan érzékelte, hogy nem szabad sem visszalépni, sem a félúton megállni. Nincs és nem lehet sem kiegyezés, sem retirálás, sem engedményeket adó kompromisszum. Az úton végig kell menni, vállalva a harcot, szembenézni minden gátló érzelmi és politikai akadállyal: emlékekkel, élményekkel, hagyománnyal, téves idealista elvekkel, bántó, elkeserítő rágalmakkal. Az ilyenfajta visszahúzó erők ellen roppant nehéz és bizonytalan kimenetelű a harc. Makacsul tartják magukat, szívósak és láthatatlanok. Érzelmi indításúak, észokokkal nehezen győzhetők le. A felettük aratott diadal éppen ezért igen értékes. Arról tanúskodik, hogy a haladó erők politikai meggyőző tevékenysége, érvelésének módja, agitációs taktikája sokat fejlődött 3 év leforgása alatt. Korszerű és célirányos lett. Nemcsak elfogadtatták a tömegekkel az MKP 1948. tavaszán megjelent programtervezetét, hanem olyan harcos fórummá alakították, változtatták a közvéleményt, amely maga követelte az országgyűléstől a tervezet gyors letárgyalását és elfogadását, a radikális szemléletű rendelet szankcionálását. Szinte hihetetlen, milyen gyorsan reagált megyénk társadalma az államosítás gondolatára. Mindössze hat nappal Ortutay Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter május 15-i sajtófogadása után, amelyen bejelentette a kormány állásfoglalását az MKP által benyújtott programtervezettel: az iskolák államosításával és a nevelők állami státusba vételével kapcsolatban, a Nemzeti Bizottság már több helyen (Gyulavári, Békéscsaba, Gyula stb.) megvitatta az államosítás kérdését, és elhatárolva magát a reakció mesterkedéseitől, mellette foglalt állást. Utána sorra jöttek a többiek. Ittott - ahogy a szűkszavú jelentések, jegyzőkönyvek soraiból is kitetszik - kisebb442