Békési Élet, 1975 (10. évfolyam)
1975 / 2. szám - TANULMÁNYOK - G. Vass István: A békéscsabai múzeum háromnegyed évszázada
akasztotta. Hamarosan behúzódott falai közé a hadikórházzá átalakított gimnázium néhány osztálya, majd a városi rendőrség és egyéb hivatalok. A múzeum gyűjteményei összezsúfolódtak, s tíz teljes évnek kellett eltelnie, amíg legalább a betolakodott hivatalok egy részétől megszabadulhatott, s 1924 novemberében ismét megnyithatta kapuit. 1' A múzeum vezetését továbbra is Reil Lajos látta el, aki azonban elsősorban mégiscsak a gimnázium igazgatója volt, s egyébként is hallatlanul elfoglalt ember: volt olyan időszak, amikor a két igazgatói feladatkör mellett több mint 25 egyéb tisztséget is elvállalt. Volt ő díszelnök, elnök, társelnök, alelnök, ügyvezető elnök, titkár, főjegyző, jegyző, lapszerkesztő és még ki tudja mi minden. 1 8 Érthető tehát, hogy a múzeumra nem volt sok ideje, arról nem is beszélve, hogy a század elején még megbocsátható (mert máshol is fellelhető) merev tipológiai szemlélete eddigre már végképp elavulttá vált. Arra pedig úgy látszik nem volt alkalmas egyéniség, hogy a munkát megosztva megfelelő segítőtársakat gyűjtsön maga köré. Ami utána következett, az még rosszabb volt: Az 1930-as években őt is fokozatosan háttérbe szorította Korniss Géza városi kultúrtanácsnok, aki kezdetben a városi képviselőtestület mellett működő Múzeumi Bizottság elnöke volt, 1934-től azonban az igazgatói tisztséget is átvette. Az ő dilettantizmusa és reakciós kultúrpolitikai beállítottsága végképp megnehezítette a múzeumnak, mint múzeumnak a működését. Elsősorban nyílván őrá vonatkoznak az akkor már országos hírű régész, szegcdi egyetemi tanár Banner János szavai, aki 1931-32-ben minden ellenszolgáltatás nélkül résztvett a múzeum újjárendezésében: ,,A békéscsabai múzeum munkájába való bekapcsolódás nem ment könnyen. Talán részben presztízskérdés, részben féltékenység, részben a mindent mindenkinél jobban tudás tipikus kisvárosi kórtünete volt az oka. Aki belelátott a múzeum elavult rendszerébe, mindezt könnyen megérti . . ." 1< J Jellemző, hogy Banner János és bátyja Banner Benedek békéscsabai tanár, valamint Linder László jaminai evangélikus lelkész olyan néprajzi kiállítást képzeltek el, amely az ünnepnapok tarkabarka szőttesei, virágos bútorai s egyéb kellékei mellett a nép mindennapi életét, foglalkozását, munkáját tükröző tárgyakat is bemutatott volna. Erre - ha szerény keretek között is - lehetőséget nyújtottak volna, a század elején összegyűjtött tárgyak: egyetlen fatörzsből kifaragott csónak, Krammer Nándor 1903-ban Köröstarcsán gyűjtött csodálatos halász-eszközei (erről a kitűnő, több évtizedig folytatás nélkül maradt kezdeményezésről fentebb nem is szóltam), régi típusú ekék stb. Az azonban, - írja Banner János -, hogy ezeket a tárgyakat bemutatva ,,a dolgozó nép művelődéstörténeti és néprajzi tárgyait méltó helyükre juttassuk, az elnök (azaz Korniss - V. I.) határozott ellenállásán végleg meghiúsult. 2 0 A Kultúrpalota valóban inkább kultúrház volt ebben az időszakban, mint múzeum. S ha voltak is ennek pozitívumai, mégis megszívlelendők Banner János szavai: „Szerencsétlen gondolat volt az Aurora kör és a múzeum vadházassága. Igaz, hogy az Aurora zenei, részben irodalmi kultúrát teremtett Csabán, de háttérbe szorított pusztuló néprajzot, félredobott régészeti leletet, pedig ezekből lehetett volna rekonstruálni a helyi kultúra múltját, s ennek megmentése után továbbépíteni az újat. Dehát amaz nagyobb port vert fel, emezekkel pedig hivatalosan nem sokat törődtek . . ." 2 1 E nemtörődömségnek volt eredménye, hogy megvalósulatlanul maradt az a meglepően korai és akkor még viszonylag könnyen 507
