Békési Élet, 1975 (10. évfolyam)

1975 / 2. szám - TANULMÁNYOK - G. Vass István: A békéscsabai múzeum háromnegyed évszázada

mely a kortársak szeme előtt szinte egyik napról a másikra szorított háttérbe egy addig időtlennek, megváltoztathatatlannak tűnő kultúrát és életformát: a parasztságét. A századvég jólképzett helytörténészei tehát felismerték azt, amit sajnos még ma is nagyon nehéz megértetni nemcsak az egyszerű múzeumlátogatókkal, de értelmiségiekkel, népművelőkkel, a társintézmények munkatársaival is, hogy a mindenkori múzeumnak van egy közgyűjteményi („levéltárszerű") funkciója is, hogy tudniillik megőrizze, rendszerezze, a kutatás számára prezentálja a forrásokat - jelen esetben a tárgyakat. A múzeumok létrejöttét azonban sajátos ellentmondás jellemzi: Amennyiben ugyanis a történelmi múlt feltárása, megismerése és megismertetése társadalmi szükséglet - már pedig meggyőződésem, hogy az annyiban e múlt forrásait őrző intézmények (levéltár, múzeum stb.) társadalmi funkciót töltenek be. A múzeumok azonban mégsem a közösség, a társadalom, illetve annak képviselője az állam kezdeményezésére és erőfeszítései által jönnek létre, hanem egyének, szűkkörű egyesületek kezdeményezésére, s ha szerencsés esetben létrejöttük után hamarosan segítségükre sietett is némi segéllyel az állam, a megye vagy a város, annak birtokában is jórészt közadományozásra, egyesek jótékonykodására, ajándékok kunyerálására voltak utalva. Ez az ellentmondás múzeumaink szinte egész eddigi életét végigkísérte, s napjainkra is csak fokozatosan oldódik fel: A múzeumok többnyire az I. világháborúig, illetve az 1920-as évekig maradtak az egyesületek kezelésében. Ekkor többnyire a városok átvették az egyesületektől, s vállalták fenntartásukat/' Ezt a változást a társadalmasítás felé tett első lépésként értékelhetjük. Ezzel ugyanis - legalábbis elméletileg - megteremtődött a lehetősége annak, hogy a múzeumok rendes évi költségvetéssel, fizetett munkatársakkal dolgozó intézményekké váljanak. - Mondom, elméletileg megteremtődtek. A gyakorlat azonban - bár igen tarkává vált - ennél általában sokkal rosszabb volt. Erről azonban tulajdonképpen nem az egyes városok tehetnek: A századelő viszonylagos prosperitása után, a kapitalizmus általános válsága közepette, állandóan válságokkal küszködő ellenforradalmi rendszer viszonyai között általában is kevesebb pénz jutott kultúrára. Ráadásul a városok többsége nem is értette meg, illetve félreértette a múzeumok funkcióját. Gyökeres változás csak 1951-ben, a múzeumok állami kezelésbe vételekor következett be. - Ez volt tehát a következő lépcsőfok a társadalmasítás útján. Ekkor történt meg először a múzeumok gyűjtőkörének szigorú körülhatárolása, többnyire ekkor került először főfoglalkozású muzeológus a vidéki múzeumokba, ekkor indult meg egy egészséges integrálódás, szemléletbeli és fejlődésbeli egységesülés.

3 Újabb ellentmondás keletkezett azonban: egyrészt a múzeumok kiszakadtak működési területük kulturális életének egészéből, másrészt a decentralizálódó gazdasági élet következtében a központi pénzeszközök sem állhattak már rendelkezésre az igényeknek és szükségleteknek megfelelően.

0 Az ellentmondást feloldandó, 1962 óta a megyei tanácsok kezelésében vannak a múzeumok. Ez az időszak a múzeumok gyors fejlődését eredményezte, általában az a tapasztalat, hogy a tanácsok a múzeumok valamennyi funkcióját a (gyűjtő-megőrző, a tud. feldolgozó és a közművelődési), megértik és elfogadják, bár az ezzel kapcsola304