Békési Élet, 1975 (10. évfolyam)

1975 / 1. szám - SZEMLE

nak. A könyvből számos témakör kimaradt. A tényleges helyzetnek és a szükséges gyakorlatnak megfelelően is állítom, hogy minden lényeges téma benne van. A feldolgozás így ahogy van, kerek egész, jól megkomponált történeti monográfia, amely korunk tudományosságának igényei szerint készült, s olyan maga után maradandó nyomot hagyó munka, ami kellő felhasználással a közművelődésnek is biztos alapja. Vésztő vezetői fölismerték, hogy a szocialista hazaszeretet egész nemzetet átfogó, szép és magasztos eszmei keretét helyben kell konkrét érzésekkel és tartalommal megtölteni. Az egyes ember mindig a kisebb közösséggel azonosulva kapcsolódik a nagyobb egységhez. Szülőföldjét, szűkebb hazáját - legyen az község, város, szűkebb vagy nagyobb táj bensőségesen szeretve érezheti igazán, hogy nemcsak beleszületett egy népbe, hanem tudatosan és szervesen hozzá is tartozik - mondotta Kósa László. E mindnyájunk számára fontos gondolatokat a tudomány eszközeivel váltja valóra a vésztői kötet. A sárréti természetföldrajzi tényezők, növény- és állatvilág bemutatása különösen értékes és sikerült. A történeti források és a néprajzi gyűjtések eddig mind csak arra figyeltek, miféle hasznot húzott az ember a rétből, hogyan sikerült legyőznie a létét veszélyeztető természetet. A történeti fejezetek egységesen tárgyalják a község múltjának minden szálát, a köztörténetet át- meg átszövik a gazdaságtörténeti vonatkozások. Legtöbbet a saját szakterületem, az etnográfia tárgykörébe vágó tanulmányokról kívánok szólni. Ma már szakmai körökben jól ismert dolog, hogy sokáig egyoldalú képet festettünk a Sárrétről. Kis túlzással azt mondhatnók, hogy a szakirodalomból egy halász-vadász-pákász, rideg állattartó ország bontakozik ki. Pedig tárgyilagosan végiggondolva ezt a beállítást, rá kell ébrednünk, hogy bármily érdekes, romantikus lehetett a réti emberek világa, az nem tarthatta fenn a magyarságot, sem a népet, sem a kultúrát. A helyzet azonban nem ilyen egyszerű. A múlt században a Sárrét egy olyan archaikus életforma rezervátuma volt, amely hajdan a fél Alföldet jellemezte. Csakhogy az emberek nem csupán pákászkodtak és pásztorkodtak. Legfeljebb páran élhettek ezekből a foglalkozásokból. A többség mindig sokféle gazdálkodási ágat művelt, komplex életmódot folytatott. Halászó, vadászó, pákászeszközei mellett mindenek előtt voltak kezes állatai, szántott és vetett. Kár, hogy a táplálkozás, az építkezés, a szokások és hiedelmek, valamint a folklór bemutatása nem szerepel a kötetben. A hiányok sorolása azonban ne legyen ünneprontás, hiszen a kötet néprajzi tanulmányai úttörő jellegűek a Kis-Sárrét néprajzi irodalmában. A szerzők megválasztása Vésztő földrajzi helyzetét tekintve is szerencsés volt: Nagy Gyula a Dél-, Varga Gyula a Közép-Tiszántúl paraszti gazdálkodásának legjobb ismerői közé tartozik. A már lecsapolás utáni Sárrét gazdálkodásának két legfontosabb ágáról, a földművelésről és az állattartásról írtak. Elég a csoroszlyát és az ekevasat mutató 1740. évi községpecsétre tekintenünk, s nem lehet kétséges, hogy már ekkor, a réti élet virágkorában, fontos szerepe volt Vésztő életében a földművelésnek. A kötetlen-kaszás, vontatózó gabonakezelés is intenzív termesztésről tanúskodik, és dél-alföldi kapcsolatokra utal. Bizonyítja fontosságát az a fejlett paraszti szakértelem is, melyet Nagy Gyula apró részletekre is figyelve tár föl. Varga Gyula tanulmányában a kezes tartáson van a hangsúly, amely tulajdonképpen sokkal inkább jelenti azt, amit a tenyésztés szó kifejez. A rendszerbe 264