Békési Élet, 1975 (10. évfolyam)

1975 / 1. szám - SZEMLE

összefoglalását tekinti hangvételnek. A többi tanulmány ahhoz kapcsolódik vagy azt dokumentálja. Ez helyes és célirányos szerkezetre mutat. Legerősebben Hentz Lajos fejezetei kapcsolódnak Szilágyié­hoz a mezővárosi közösség kultúrájának feltárásával. Ennek kapcsán tért ki arra a kérdésre Barabás Jenő, mennyiben te­kinthető mezővárosnak Mezőberény. A valóságos helyzet nem volt azonos a jog­állással, az etnográfus számára egyértel­műen parasztpolgári mezővárosi kultúra állapítható meg Mezőberény múltjában. Ez legjobban Hentz Lajos építészeti és viseleti dolgozataiból derül ki. A néprajzi fejezetekben két alapvető kérdés vizsgálatától várt választ Barabás Jenő. Az egyik a miliő-szerep, amely ke­vésbé kapott megvilágítást. Nem elég hangsúlyos a XVIII. század első felében Berénybe érkező németek és szlovákok kultúrájának átalakulása az eltérő kör­nyezetben (sárfalú házak, tésztás ételek). Jobban kirajzolják a fejezetek az etniku­mok egymáshoz igazodásának folyamatát. Az egybecsiszolódás útja elég sima volt Mezőberényben, az életmód egysége alig félszázad után észrevehetően alakult. Bő­vebben kitért - részben Orosz István­nal vitatkozva - a XVIII. század első fe­lében dívott mezőberényi határhasználat­ra. A monográfiában négy szerző is érin­ti ezt a fontos kérdést, de az ellentmon­dásos és részben megtévesztő források miatt nem tudták egyértelműen eldön­teni. A II. József idején készült katonai térképszelvények elemzése alapján kifej­tette: A berényi határ nyugati részén ek­kor kb. IOO tanya volt már, ami a nyo­másrendszer létét kizárja. Lehetséges azonban a szállásföldön a parcellás ugar­rendszer alkalmazása ebben az időben. Hozzátette még, hogy a tanyásodás az 1740-es években indult meg a berényi ha­tárban. Véleménye szerint a XVIII. szá­zadban a mezőberényi jobbágyság az adott viszonyok között a legfejlettebb pa­raszti gazdálkodást valósította meg (ka­szás aratás, kötetlen szénakezelés, nyom­tatás, külterjes állattartás), amely a dombvidéki uradalmi szisztémánál ma­gasabb szintű volt. A táplálkozást és a szokásanyagot fel­dolgozó fejezetek kapcsán kifejtette: Az etnikus kapcsolatok megvilágítása ilyen módon csak részben sikerült. Nemcsak azért, mert a szerzők szempontjai bizo­nyos mértékig eltértek egymástól, inkább amiatt, hogy a jellegzetesnek tartott nem­zetiségi ételek nem jellegzetesek, egy­mástól vették át azokat. A szokásanyag­ban a felötlő jelenségekre ügyeltek a szerzők, az ünnepkörök szokásait részle­tesebben is leírhatták volna. Bizonyos terminológiai pontatlanságok is előfor­dulnak. Végül két szubjektív kívánalmát mondta el: A berényi lakosság betele­pedési adatait rögzítő 1760. évi összeírás és további határtérképek közlését szíve­sen vette volna. Dr. Juhász Antal, a szegedi Móra Fe­renc Múzeum osztályvezetője, a „Tápé története és néprajza" c. kitűnő monog­ráfia szerkesztője, először saját szerkesz­tői tapasztalataiból indult el, összehason­lítva a két vállalkozás céljait, a rendel­kezésre álló kutatói kapacitást. Tápéval 30 szakember foglalkozott, köztük több volt a hivatásos, mint Mezőberényben. A berényi vállalkozás modellt kínál más városoknak is - mondotta -, ha a lokál­patriotizmus, a vezetés igénye és a szak­értelem megvan. Kifejtette, hogy egy jó monográfia születéséhez legalább öt év szükséges. A mezőberényi monográfia 12 szoro­san vett néprajzi fejezetét - a II. kötet címéből is következtetve - a történeti vizsgálat szolgálatába állított dolgozatok­nak tekintette. A dél-alföldi tájba való kitekintés feladatával Szilágyi Miklós fe­jezete birkózott meg igen kiválóan - ál­lapította meg. Szilágyi munkája jelentős tudományos nyereség, tanulságai túlnőnek a monográfia keretein, módszere modell lehet a hasonló települések feltárásánál. 254

Next

/
Thumbnails
Contents