Békési Élet, 1975 (10. évfolyam)
1975 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Bencsik István: Szarvasi napló 1944-1947
pártból Független Parasztpárt néven új párt alakul. Ezzel természetesen a blokk pártjai nem értettek egyet, maga a parasztpárt sem. - A viták során Peyer Károly saját pártja baloldala ellen lépett fel, a parasztpárti Kovács Imre pedig egyre közelebb került a kisgazdapárti Kovács Bélához. A jobb- és a baloldal közötti küzdelem természetesen folyt vidéken is. A reakció kiszorításának egyik fontos fegyvere volt a B-listázás. De a reakció, ahol szerét ejthette, igyekezett ezt a fegyvert is visszájára fordítani. Szarvason általános megdöbbenést keltett, hogy szeptember 29-én megérkezett az írás a földművelésügyi minisztériumból az én B-listázásomról. A jogcím a már régen megcáfolt MÉP és Turul tagság volt. De a háromtagú gyulai B-lista bizottságban egy tag a miniszterelnök (Nagy Ferenc) képviselője volt (kisgazdapárti), egy a földművelésügyi miniszter képviselője (kisgazdapárti) és egy a szakszervezet képviselője (kommunista). Öt 2:1 arányban a két kisgazda leszavazta. A Baloldali Blokk szarvasi pártszervezetei felháborodottan tiltakoztak. Ök ismertek engem és ismerték ezt a régen megdőlt vádat. Ezért közös küldöttséget menesztettek pártközpontjaikba a visszavételem érdekében. A parasztpárt országos központja elsőnek vett fel a fellebbezés során visszaveendők listájára. De a döntésig még sok idő telt el. Csak 1947. január 21-én jött meg az írás a visszavételemről és február 12-én vettem át ismét az iskola vezetését. - A szarvasi reakció terve tehát ismét nem sikerült. Ezalatt a négy hónap alatt viszont sokkal több időt fordíthattam politikai munkára és ez jó volt, mert tavasszal meggyorsultak az események. Hozzájárult ehhez a köztársaságellenes összeesküvés leleplezése. Február 24-én letartóztatták Kovács Bélát, a kisgazdapárt főtitkárát, ugyanezen a napon Kovács Imre kilépett a parasztpártból. A párt főtitkárává Erdei Ferencet választották. - A Baloldali Blokk és a kisgazdapárt közötti vita a március 12-i megállapodással fejeződött be, amely a baloldal győzelmét jelentette. A kisgazdapártból és a kormányból ismét kiszorult sok jobboldali politikus és így megszűnt a reakciósok alkotta nagy számbeli túlsúlya. Ezzel a Baloldali Blokk lényegében be is fejezte küldetését. Hatalmasan megnőtt a kommunista párt tekintélye, a parasztság pedig egyre nagyobb számban közeledett a parasztpárt felé. Szarvason is mutatta ezt az április 20-án rendezett nagy sikerű járási parasztnap, amelyen nagy tömeg hallgatta Erdei Ferenc beszédét. A május 4-én tartott országos nagyválasztmányi ülés meggyőzően mutatta a párt helyreállt egységét. A koalíción belüli viták lezárásának egyik fontos eredményeképpen Erdei Ferenc főtitkár már arról is tájékoztathatta a küldötteket, hogy a 3 éves tervben szerepel az agrárolló szűkítése. - A párt sorainak rendezése és a kisgazdapárt soraiban támadt zűrzavar megmutatta hatását. Sokan iratkoznak ekkor a parasztpártba és érdeklődnek a párt programja iránt. Békés megye vonatkozásában azt a jelzést adtam ekkor a pártközpontnak, hogy az augusztus végére kitűzött választáson kétszerannyi szavazat várható a párt listájára, mint 1945-ben. Ismét a választási gyűlések sora következik Szarvason is. Augusztus 5-én az MKP választási gyűlésén Keresztes Mihály, ugyanaznap az SZDP gyűlésén Szeder Ferenc beszél. Az NPP augusztus 12-én tartott nagygyűlést, amelyen Nyíri Sándor megyei titkár és én beszéltünk. Az augusztus 31-i választás alaposan átrajzolta a parlamenti erőviszonyokat. Az MKP és az NPP előrelépett, az SZDP lényegében megtartotta mandátumait, a kisgazdapárt erősen visszaesett. Kizárt, vagy kilépett képviselői új pártokat alapítottak és most ezek lettek a reakció bú24