Békési Élet, 1975 (10. évfolyam)

1975 / 1. szám - TÉNYEK, DOKUMENTUMOK, EMLÉKEK - Szakály Ferenc: Gyula város XVI. századi sorsfordulóinak történetéhez

rekről Kállósemjénbe. Ez utóbbit külön is kell emelni amiatt, mert az élelmes Pap láthatólag bensőséges viszonyban volt a gyulai török hatalmasságokkal, hiszen annak a „rájának", akinek szavára a bég két váradi polgárt is lefogat s akinek érdekében nem volt rest levelet írni a váradi kapitánynak, ismert és súllyal bíró személyiségnek kellett lennie a szandzsákban. Pap ennek ellenére mégis jobbnak látta átköltözni a királyi Magyarországra, ahol - bár ugyanazon földesúr birtokára ment, aki Kaszapereket is bírta - sok mindent nyilván élőről kell majd kezdenie. Tudjuk, hogy a hódoltsági terület népességét elsősorban a háborús esztendők tizedelték meg, s a nagy hadjárások - elsősorban a 15 éves háború - számlájára kell írni az iszonyú méretű falupusztulást is.

1

0 Emellett azonban észre kell vennünk azt is, hogy a hódoltság pusztulása a háborúk közti időszakban sem állt, csak meglassult. Ennek a romlásnak egyik mutatója és egyszersmind oka is a leginkább tőkeerős, a leginkább vállalkozó szellemű mezővárosi kereskedő-polgárság folyamatos és megállíthatatlan kiszivárgása a hódoltságból, aminek végső okai közt természetesen ismét csak a „békeévekben" is állandósult fegyveres összecsapásokat és a védtelen lakosság rovására elkövetett - török és magyar - katonai jogsértéseket ismerhetjük fel döntőnek.

1

1 Ennek a folyamatnak jellemzéséhez szolgáltat újabb adalékokat Miklós kovács és Pap László lakóhelyváltoztatásának története is. A tehetős polgárság kiszivárgása különösen azokból a mezővárosokból volt erős, amelyek mellé végvár telepedett. A jelentősebb magyar kereskedelmi központok - néhány kivételtől eltekintve - elhúzódtak e katonai központok - mellől. A gyulai polgárság már 1566, a vár eleste előtt megindult - kereskedelmi kapcsolatait követve - a Felvidék peremének nagyobb biztonságot és egyszersmind nagyobb lehetőségeket kínáló empóriumai (Pozsony, Kassa) felé; egyrészt nyilván azért, mert a Dél-Alföld legnagyobb magyar erőssége valósággal mágnesként vonzotta a normális kereskedelmet megbénító török támadásokat, másrészt pedig azért, mert a végvár katonái és kapitányai rengeteg jogtalanságot követtek el a békés polgárok kárára. Az addig egyéni kiváfídorlás 1566-ban tömeges menekülésbe csapott át; ez évben 7 - név szerint is ismert - gyulai kérte felvételét Debrecen polgárainak sorába. E számadat - a valóságosnak egyébként nyilván csak csekélyke töredéke - jelzi, hogy a gyulai polgárok nagy többsége nem kívánta megpróbálni, hogy miként lehet élni török uralom alatt. Persze, mint másutt, nyilván itt is voltak olyanok, akik a maradás mellett döntöttek 1566-ban; belőlük, nomeg a környékbeli bevándorlókból állott a magyar communitas, amely Gyulán a XVI. század második felében kimutatható. Csakhamar megindult azonban a kivándorlás újabb hulláma; többek között ezt jelzi Miklós kovács Váradra költözése is.

1

2 A gyulai vásár azonban e három 7 különböző intenzitású - kivándorlás-hullám ellenére is megmaradt az Erdély és Tiszántúl közti árucsere fontos központjának. A debreceniek egy nyomtatott csízióba is felvették a gyulai vásár pontos időpontját, ami arra mutat, hogy a hatalmasra duzzadt mezőváros kereskedői, akik nemcsak a környék, hanem az egész ország kereskedelmében is a legjelentősebb tényezők közé számítottak, tömegesen érdeklődtek a gyulai sokadalmak iránt. Éppen egy „feltartóztatási" ügyből értesülünk, hogy valóban nagy számban megfordulhattak itt. A gyulai országos vásárra igyekvőkről hallunk a Tiszántúl másik jelentős mezővárosában, Túron is. A váradiak Gyulára járásáról éppen levelünk értesít; sápadt utalásaiból még az itt folyó árucsere jellegére is következtethetünk némileg: A két név - Miklós kovácsé és Kerékgyártó Istváné - arról árulkodik, hogy elsősorban kézművesek reméltek itt piacot áruiknak, cserébe a környék mezőgazdaságának termékeiért. 221