Békési Élet, 1975 (10. évfolyam)
1975 / 1. szám - TÉNYEK, DOKUMENTUMOK, EMLÉKEK - Bendefy László: Adalékok Vörös Mihály népköltő személyének ismeretéhez
feljegyzés olvasható, hogy Vörös László (a kő- és rézmetszés művészetét illetően) Karacs Ferenc tanítványa volt, és 18-ik életévéig asztalos mesterséget „űzött": majd io éven át Debrecenben és Pesten tanult, s megszerezte a mérnöki oklevelet. E térkép anyagát is maga mérte fel, maga metszette, majd színezte (20). Somogy-megye főmérnökeként halt meg. *** László tehát megkapta az ajándékkönyvet és ennek belső borítója első oldalára mérnöki kalligráfiával feljegyezte: „Vörös Lászlóé, melyet aján- dékba nyert édes Attyától d[ie] 1" Júlii 1821" A hősi éneknek ez a példánya - a Vörös hagyatékkal együtt - a kecskeméti levéltárba került, onnan pedig Szilády Károly a vezetése alatt álló városi könyvtárba tette át. Ma is ott őrzik 260/1906-0S régi, illetve 3669. új szám alatt (11). Vörös László kapcsos könyve és levelei Az 1848/49. évi szabadságharc leverése után egy menekülő honvédtiszt állított he Vörös Lászlóék szomajomi (ma: Kaposfő) otthonába. Menedéket kért és kapott. Az ismeretlent hónapokon keresztül bújtatták; évek múltán a fiatalember visszatért és megkérte a legidősebb Vörös leány kezét. így lett Vörös Ottiliából Szilády Károly nyomdatulajdonos, függetlenségi párti országgyűlési képviselő, újságszerkesztő és a kecskeméti városi könyvtár és levéltár első igazgatójának felesége. Vörös László 1870. július 7-én meghalt. Özvegye - addigi otthonukat otthagyva - Ottilia leányához, Kecskemétre költözött. Amikor 1879. február utolsó napján ő is elhunyt, veje az apósától fennmaradt minden iratot és térképet, melyeket addig az özvegy féltve őrzött, átadott a kecskeméti városi levéltárnak. Ezek az iratok ma ott két: „Vörös nagyapa levelei" feliratú dobozban találhatók. A hagyatékban volt Vörös Lászlónak, egy ívrétű, kötött, kéziratos, kapcsos könyve is. Ez a könyv vele volt betegágyán, s abba szinte napról napra bejegyezte gondolatait, rendelkezéseit és visszaemlékezéseit. A végén már csak irónnal. Szilády Károly szerint ez az ívrétű, kötött, kéziratos, kapcsos könyv volt Vörös László hagyatékának legbecsesebb darabja. Közlése szerint ebben a kapcsos könyvben Vörös László sok mindent jegyzett fel családjának tagjaira, többek közt atyjára, s nagyatyjára vonatkozóan is. Ez a könyv tehát irodalomtörténeti szempontból is igen fontos forrásunk lehetne. 1954-ben Balanyi Bélával, a kecskeméti levéltár igazgatójával azonban már hiába kerestük. Tartalmából egyes részletek azért ismeretesek, mert a fontosabb események leírását Szilády Károly egy „Családi dolgok" feliratú, kartonkötésű füzetben összegyűjtötte. Ebből a „Családi dolgok"-tó\ szóló füzetből, valamint Vörös Lászlónak leányához, fiaihoz és testvéreihez írott leveleiből tudható meg számos, saját és atyja, Vörös Mihály élete sorsára vonatkozó részlet, miként a fentebb előadottak is. 2 12