Békési Élet, 1975 (10. évfolyam)

1975 / 1. szám - TÉNYEK, DOKUMENTUMOK, EMLÉKEK - Krupa András: Egy újkígyósi népi önéletírás (Szántó Józsefné)

tak. Köteles bácsi szaladt utána, de mire odaért, úgy nézett a terasz, mint a harctér. Csalogatta Köteles bácsi, és az ő szavára megállt. Emlékszem, Dolfi volt a neve. Egy nagy kötelet dobtak a nyakába, és egy oszlophoz kötötték. Jöttek a hentesek, és ott a helyszínen levágták. Azt mondták, hogy veszett. Én sokáig emlékeztem erre a szörnyű esetre, és nagyon féltem. Négy hétig tartott a nyaralás a tenkei fürdőhelyen. Örültem a hazautazásnak nagyon. Mert számomra hiányoztak az otthon maradt testvéreim. Különösen Margitka, ö két évvel volt idősebb nálam, mi ketten nagyon szerettük egymást. A bölcsőtől a férjhezmenésig egy ágyban aludtunk összeölelve egymást. Úgy beszélgettünk, míg az álom a szemünkre nem jött. Titkunk nem volt egymás előtt soha. Mint két jóbarát letárgyaltuk a napi eseményeket, mikor már nagyobbak lettünk. Édesanyánk lett a harmadik jóbarát, mindent elmeséltünk neki, ő irányított minket szép, jó tanácsokkal, és így nagyon jó úton haladva kedves szép gyermek- és még szebb leánykorunk volt. Nagyon szeretett, de nagyon szigorú volt, aminek felnőtt korunkban éreztük jó hatását. Édesapánk kedves tréfás kedvű, humoros ember volt. Kissé bőkezű, nem sajnálta a pénzét, ha szép cipőt vagy divatos ruhát látott, ha a városba ment: Vedd meg, édesanya, a kislányoknak, ha valami tetszett neki, anyánknak meg kellett venni. Anyánk néha zúgolódott, azt is mondhatnám, fösvény volt. De ez így is volt jó! Ö tudta, mennyire jó, hogy takarékoskodott. Megvolt mindenünk, amit kívántunk, de dolgoztunk, az egész család, kivétel nélkül, velük együtt. Szerette a szórakozást is, velünk tréfálkozott, esténként kártyáztunk, őt nem hagytuk ki a játékból. Jó és kedves szomszédfiúk jöttek esténként, két asztaltársaság is összejött. Mozi még akkor nem volt falun, csak esti összejövetelek. És vagy táncoltunk, vagy kártya est vagy kézimunkaestek voltak. Sok tréfa és nótázással vegyítve. Pl. ezt az egy esetet nem felejtettük el soha. Az egyik fiú meglátta a konyhában a pad alatt ülő kotlóstyúkot, ahogyan melege volt és nagyon lihegett. Édesanyám mondja: Erzsikém, adjál egy kis pohárba vizet annak a szegény tyúknak. Nézte a fiatalember, ahogy iszik ez a szegény tyúk. Nagyot sóhajtott, és így szólt: Te, bolond, miért kotlottál el? Én bizony nem kotlanék el! Mi lesz veled, ha ez a sok tojás kikel? Annyi családod lesz, hogy nem győzöl nekik ennivalót kaparni! Erre a társaság összedőlt a nevetéstől, és még nőtlen volt szegény fiú, mindég azzal szekérozták a barátai, hogy mikor fog már elkotlani. De ez másban törte a fejét. Én és a nővérem feliratkoztunk a tánciskolába, és bizony én nagyon fiatal voltam. Margitka 17 éves volt, én két évvel fiatalabb. De növésben majdnem magasabb, és így mindenki azt gondolta, hogy ikrek vagyunk. Így kerültem fel a tánciskolába is. És ilyen korán nagylány lettem. Kár volt ezt megengedni, mert sok esetben nővérem hátrányára volt ez a korai nagylányságom. Sok esetben engem választottak a kérők, és csodálkozva és bosszankodva távoztak, mikor édesanyánk kiutasította azzal, hogy ez még gyerek. Én ezen jót nevettem, néha bosszantott, hogy miért néznek engem nagylánynak. Vége volt a tánciskolának, nagyon sok kedves emlék fűz hozzá. Gavenda Béla híres tánctanár volt, B. Csabán saját tánciskolája, és vidéken talán nem tudom, fél vagy egész Alföldön tanított. Európa-szerte híre volt. Leírom, mit tanultunk. 5 5 éve annak, bizony, már régen volt. Magyar csárdással kezdtük 181