Békési Élet, 1974 (9. évfolyam)

1974 / 3. szám - TÉNYEK, DOKUMENTUMOK, EMLÉKEK - Iványi János-Libor János-Borbola József-Kovács András-Perjési László: Cukorbetegség Békés megyében

Békés megyében három cukorbeteg-gondozó működik. A legrégebbi a békéscsa­bai (1955. jan. i-től), öt évvel később kezdte meg működését a gyulai gondozó (i960, jún. i-től). Mindkét gondozó kórházi osztály mellett működik, de a rendelő­intézet keretei között. Ennek a gondozási rendszernek előnyei elsősorban abban rejlenek, hogy a legtöbb beteget ugyanaz az orvos észleli, aki esetleg a betegosz­tályon is foglalkozik majd az oda kerülő beteggel, s így a beteg sorsát, minden változásával (iskoláztatás, pár- és pályaválasztás, terhességek, szülések, műtétek, szövődmények kialakulása - leginkább érrendszeri -, stb.) együtt éveken át figye­lemmel tudja kísérni kihagyások nélkül, kissé tágabb értelemben véve tehát a cu­korbeteg „házi orvosának" tekinthető. A két gondozó működése hamarosan bebizonyította, hogy van létjogosultságuk, s mindkét gondozónak egymás mellett évente szaporodott a beteganyaga. Hamarosan kiderült az is, hogy a megye távolabbi területeiről Békéscsabára is, Gyulára is felváltva járnak betegek, s az átfedések száma egyre szaporodott. Ez a felismerés vezetett bennünket ahhoz, hogy az orosházi kórház mellett is alakuljon cukorbeteg­gondozó, s akkor annak a területnek az egységes ellátása is megoldódik. Ugyanis Orosházáról és környékéről nemcsak a két említett helyre, hanem Hódmezővásár­helyre, Szegedre és Makóra is jártak betegek, egyszerűen azért, mert Orosházán szervezetten nem foglalkoztak velük. 1969. dec. 15-től kezdte meg működését az O 20- 50 3 51-100 • 101-200 [J 201-300 ü 301-400 [®]1090 cukor­beteg A cukorbetegség előfordulása Békés megye egyes településeiben JEUVIAGYARÁZAT: m BÉKÉSCSABA 604.

Next

/
Thumbnails
Contents