Békési Élet, 1974 (9. évfolyam)

1974 / 3. szám - LÁTOGATÓBAN - Sass Ervin: Régen volt cuhárékról, nótás-citerás életről beszélgettünk egy ványai házban (Nácsa Jánosnál)

szerettem, úgy kellett könyörögni valakinek, hogy citerázzon egy keveset helyettem. Elmentünk 10 kilométerre is, ha cuháré híre jött valahonnan, a távolabbi tanyákból. Az volt a jobb, ha az ember minél távolabb mehetett. Távolabb a szülői háztól, meg az ismerősöktől. . ." Kacsint egyet Nácsa János, aztán mosolyog, és mert egyedül üldögélünk a házvégi műhelyben, értiük hamar, mire gondol. „Bizony, azok a cuhárék . . . Nótás, sétálós esték utána, lányokkal, haverokkal, hazafelé a dűlőkön át. A gyöngyéletnek azonban befellegzett. 1930-ban behívták katonának. Távírász lettem, meg kürtös is pár hónapig. Tudja, a katonaládámban vittem egy citerát. Külön a katonaélethez fabrikáltam, akkorát, hogy elférjen a ládámban. Este aztán olyan hangulatot csináltam! Később akadt egy hegedűs is, mi ketten voltunk a zenekar. Aki volt katona, tudja, mennyire vágyik haza az ember. Az itthoni táj, az ismert dűlők, a község utcái, és az édesanya, az édesapa . . . meg a mátka, a kislány, akiről hisszük, hogy megvár. . . Erről dalolgattunk búsongóri, olykor takarodóig.