Békési Élet, 1974 (9. évfolyam)

1974 / 3. szám - LÁTOGATÓBAN - Sass Ervin: Régen volt cuhárékról, nótás-citerás életről beszélgettünk egy ványai házban (Nácsa Jánosnál)

A tanítványok körében Amikor hazajöttem, én is megnősültem. Feleségem Kürti Róza, az én Rózsikám, Rózám, de leginkább már úgy mondom, hogy anyus. Öt gyerekünk van, három fiú és két lány. Róza lányom a legidősebb, a büfében dolgozik, itt, Ványán. Aztán János, ő Szolnokon vasutas, Imre a kátéeszben műbútorasztalos, Erzsike a kosárfonóban dolgozik, László Dévaványán érettségizett a gimnáziumban, most Szeghalmon van, a Tejiparnál karbantartó villanyszerelő. Van kilenc unokánk, a legidősebb már esztergályos! Hogy a gyerekek, meg a muzsika? Nézzük csak, sorolom. Erzsike nem tud citerázni, de nagyon szépen rajzol. Lacinak gitár kellett, de ha hazajön, szívesen citerál egy kicsit, Rózsika nagy citerás, sokáig járt velem zenekarba. Mert zenekarunk volt egyidőben, fújtam kürtöt is, baritont is, helikont is, meg ütöttem a dobot, cintányért. Persze, a citera, nekem az az igazi ..." Meséli később, amikor már bemutatta egész citera-gyűjteményét, meg a legszebbet, a díszesen faragottat, meg az új készítményű köcsögdudákat a felirattal: „Mit bámulsz te buta, Nem látod hogy duda!" - szóval meséli később, hogy húsz évvel ezelőtt, 1954 táján alakították meg a ki tudja hányadik ványai citerazenekart. Ez a zenekar azonban már olyan volt, hogy színpadon, műsorokban is felléptek, gyűjtögetni kezdték a környék népdalait, a századforduló előtt meg után divatos nótákat, rigmusokat, mi több: még humoros-tréfás sírfeliratokat is. Amikor ezekből - két citeranóta között - elmondott Nácsa János egyet-kettőt, akkora sikere lett, majd összedöntötte a nép a kultúrházat. Gyűjtött még vagy két tucatot, és most már, bárhová megy, sírfelirat mindig szerepel a műsoron. 544.