Békési Élet, 1974 (9. évfolyam)

1974 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Csatári Béla: Békés megye társadalmi, gazdasági helyzete és fejlődése az elmúlt 30 esztendőben (1944-1974)

A SZOCIALIZMUS TELJES FELÉPÍTÉSÉNEK FELADATAI A második ötéves tervidőszak (1961-1965) alatt a megyében folyóáron szá­mítva 6 milliárd 258 millió forintot fordítottak a szocialista szektorban beru­házásokra, annak 37%-át, 2 milliárd 295 millió forintot az ipar fejlesztésére. 1965-ben, amíg a szocialista szektor beruházása 40 százalékkal, addig az ipari be­ruházás 90 százalékkal haladta meg az 1960. évit. Jelentősebb új létesítmények 1961-1965 között: téglagyári alagútkemence téglagyári középblokkgyártó üzem gyomai kenyérgyár békéscsabai konzervgyár békéscsabai hűtőház orosházi üveggyár olaj- és gázvezetékek. Igen jelentős volt ezek mellett még a nyomda és a kötöttárugyár bővítése, a táglagyárak, cukorgyárak és a malmok rekonstrukciója. A megye szocialista iparában 1965-ben már 34000 főt foglakoztattak, 6800 fővel többet, mint 1960-ban. A szocialista ipar termelése a második ötcves terv­időszak alatt évente átlagosan 11 százalékkal emelkedett. (A második három­éves tervidőszak alatt 8 százalékos volt a termelés évenkénti növekedési üteme.) A fejlődésre megközelítően hasonló arányban volt jellemző az extenzív és az intenzív jelleg. A jelentősebb beruházások hatására javult a termelés kultúrája, a munka gépi ellátottsága, a technikai felszereltség. Az erőgépek és a villamos­motorok hajtóereje az 1960-65 között 77 százalékkal 61 400 kwó-ra emelkedett a szocialista iparban, s egy munkásra az i960, évi 1674-gyel szemben, 1965-ben 3110 kwó villamosenergia-felhasználás jutott. A szocialista iparban az egy foglakoztatottra jutó termelés 1960-65 között 33 százalékkal emelkedett. A munkások átlagos havi keresete elérte az 1500 forintot. A beruházásokkal összefüggésben megindult a fejlődés az építőiparban is. Amíg 1960-ban a megye szocialista építőiparában 3300-an dolgoztak, addig 1965-ben csaknem 5000-en. Az építőipari termelés ugyanezen idő alatt csaknem a kétszeresére emelkedett. A harmadik ötéves tervidőszakban a célkitűzéseknek megfelelően tovább foly­tatódott a vidék - köztük Békés megye - iparának fejlesztése. 1966-70 között a megye szocialista szektorában folyó áron számítva 9 milliárd 154 millió forint beruházást eszközöltek, ebből 2 milliárd 912 millió forint szolgálta az iparfej­lesztést. 1966-70 között egyrészt az új, másrészt a hagyományos üzemeket bőví­tették. Ilyenek voltak a fontosabbak között: forgácsoló szerszámgyár Kner Nyomda üveggyár tejporgyár földgázvezetékek transzformátor állomások kötöttárugyár, 406.

Next

/
Thumbnails
Contents