Békési Élet, 1974 (9. évfolyam)

1974 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Csatári Béla: Békés megye társadalmi, gazdasági helyzete és fejlődése az elmúlt 30 esztendőben (1944-1974)

dába exportált magyar élőmarha kilóját 21 fillérért adták el. Egy év alatt 50 százalékot esett a vágómarha eladási ára, a hízott sertésé 30 százalékot. Ugyanakkor a takarmány ára 20-50 százalékkal emelkedett. A piacot ilyen árviszonyok mellett csakis az agrárproletariátus bérének kíméletlen leszorításával és teljesítményének maximálisra fokozásával tarthatták meg a birtokosok. A mezőgazdasági lakosság nehéz helyzete következtében a többi társadalmi csoport, kisiparosok, kereskedők helyzete szintén reménytelenné vált. Sok esetben a mezőgazdaságban keresett télire kenyeret az üzemekből kiszorult ipari munkás, sőt az inségkonyhára járó kisiparosság is. A felszabadulás előtt a szegényparasztság, a zsellér és uradalmi cselédség, valamint az ipari munkásság túlnyomó része szűk, egészségtelen tömeglakásokban élt. Az 1930-as évek elején különböző lakásépítési kölcsönökkel és akciókkal kísérleteztek. Mire azonban a zömmel vertfalú házak, a lakások elkészültek, az adóssággal és bankuzsorával túlterhelt házakat elárverezték. A lakásépítések üteme nem tartott lépést a népesség szaporodásával. A lakosság többsége nincstelen földmunkás, szegényparaszt, valamint ipari munkás volt, akik saját erejükből házat, lakást építeni általában nem tudtak. A legsiralmasabb lakásviszonyok között a mezőgazdasági cselédek éltek. A cselédházak eleve úgy épültek, hogy a legkisebb területre korlátozódjék a lakrész. Egy közös konyhából 2-4 egy-egy szobás lakásba nyíltak az ajtók. Egy-egy lakásban gyakran három generáció zsúfolódott össze. Állandó volt a közös konyhán keresztül éledő nézeteltérés és szobáról-szobára terjedt a ragály. Az otthonuktól távolszakadt hónaposok vagy summások „munkásszállása" a magtár és istálló volt. A nyomortól áttűzdelt, szabadidő-nélküli élet nem nyújtott lehetőséget a kulturálódáshoz. Az emberek munka által történő kegyetlen kizsákmányolása, illetve a munkanélküliség miatti nélkülözések az emberek egészségét nagymértékben aláásták, életét megrövidítették. A bajok már csecsemőkorban jelentkeztek. A hiányos ruházat, étkezés, fűtetlen lakás, de sokszor a felvilágosítást nélkülöző szülők babonás felfogása is nagyon sok kisgyermek életét pusztították el már egyéves kora előtt. Minden száz csecsemő közül 15-14 halt meg, általában minden ötödik halott egy éven aluli gyermek volt. Az életben maradt gyermekek növekedésével csak szaporodott a gond. A szülőknek dolgozniuk kellett, vagy munka után jártak, így a gyermeket általában kénytelenek voltak otthon bezárni, a sokszor egészségtelen, fűtetlen lakásokba. A bölcsőde csaknem ismeretlen fogalom volt; 1934-ben mindössze három működött a megyében. Napközi otthon is csak mutatóba volt. A gyermekek kicsiny koruktól kezdve sorba kapták meg a különböző betegségeket. A diftéria, hastífusz, vérhas és más betegségek bőven szedték áldozatukat. Főleg a tuberkulózis volt az, amely fiatalt, idősét egyaránt pusztított; a legyengült szervezetek nem tudtak ellenállni a nagyon intenzív fertőzésnek. Családokat pusztított ki a gűmőkór: az országban minden 9-10. ember ebben a szörnyű népbetegségben halt meg. 10 000 lakosra 14-15 tbc-halálozás jutott. Békés megye tuberkulózis halálozás tekintetében a legmagasabb halálozási arányt mutató megyék közé tartozott. A felszabadulás előtt nemcsak az anyagi, hanem a kulturális javakból sem részesültek a dolgozók. Az 1941. évi népszámlálás szerint több mint 21 000 ember, a 6 éven felüli népesség 7 százaléka, sőt egyes községekben, pl. Méhkeréken 21 százaléka nem tudott írni és olvasni. Közel 120 ezren az elemi isko393.