Békési Élet, 1974 (9. évfolyam)

1974 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Csatári Béla: Békés megye társadalmi, gazdasági helyzete és fejlődése az elmúlt 30 esztendőben (1944-1974)

melték ki, a baromfifeldolgozó üzemeknél minden fajta baromfit kézierővel dolgoztak fel. A munkások még a legembertelenebb körülmények között is kénytelenek voltak dolgozni, hogy létfenntartásukat biztosíthassák. A tőkés termelésre általában jellemző volt, hogy az ipari munkásoknak naponként 9-10, a mezőgazdasági munkásoknak 12-14 órát kellett dolgozniuk a szűkös megélhetésért. A felszabadulás előtt Magyarországot a nagybirtokosok, a feudális urak országának ismerték. Az egész országra vonatkozó megállapítás helytálló volt megyénkre is. 1935-ben 104 ezer embernek volt a megyében kisebb-nagyobb gazdasága. Közülük 40 százalékának az 1 kat. holdat sem érte el földterületük nagysága. A 42000 szegényparaszt a megye összes területének mindössze 1,5 százalékát mondhatta magáénak. Ugyanakkor az összes birtokosok 0,16 százaléka (168 nagybirtokos) tulajdonában volt a megye területének csaknem egyharmada. A nagybirtokok jelentős része kötött birtok volt, a felaprózás ellen jogi védettséget élvezett. A megmerevedett és megkötött földtulajdonviszonyok lehetetlenné tették a mozgást a nagybirtok és a kisgazdaságok között. Lehetetlenné tették, hogy a törpegazdaságok a legfontosabb termelőeszköz - a föld - birtokába jussanak és életképessé váljanak. A nagybirtokoknak általában felszereltségükhöz viszonyítva túl sok földjük, a törpegazdaságok tömegeinek pedig munkaerejükhöz képest olyan kevés földjük, igásállatuk volt, ami megélhetésüket sem biztosította. A nagybirtokok a földnélküli és kevés földű parasztság soraiból tetszés szerint juthattak munkaerőhöz. A földnélküli és a csupán néhány holddal rendelkező parasztság jól látta, hogy boldogulásának a nagybirtok állja útját. A nagybirtok nem a fejlett technikára, hanem az olcsó kézi munkaerőre alapozta a termelést. Amíg tehát a föld és a többi termelőeszköz zöme a nagybirtokhoz tartozott, addig a munkaerő jórészt kihasználatlanul várt a nagybirtok és tőkés jellegű gazdaságok munkaalkalmaira. A második világháború előtt 1933-ban volt a legrosszabb helyzetben a dolgozó parasztság. Békés megye alispánja 1933-ban azt jelentette a vármegye törvényhatósági bizottságának, hogy a megyében 34 987 mezőgazdasági munkanélküli van, a megye akkori mezőgazdasági munkásságának 64,5 százaléka. A magyar mezőgazdaságot a két háború között lényegében az európai termelés hátsó soraiban találjuk, messze elmaradva a vezető országok fejlettségétől. A felszabadulás előtti dolgozó parasztság munkájának eredményessége szinte teljes mértékben az időjárás szeszélyétől függött; amikor rossz volt a termés, akkor saját magának is alig jutott és állatokat sem tudott tartani. Így tehát mit sem ért azzal, hogy ilyen gazdasági évben viszonylag jobbak voltak a piaci árak. A jobb időjárás több termést hozott ugyan, akkor viszont az volt a probléma, hogy egyáltalán el tudja-e adni feleslegeit és milyen áron. Teljesen ki voltak szolgáltatva a felvásárló gabonakereskedőknek, kupeceknek. Nem sokkal járt jobban a dolgozó paraszt tehát jobb termés esetében sem. Az 1929-1933. évi gazdasági válság következtében előállt mezőgazdasági árzuhanás volt a Békés megyei agrárproletariátus fokozódó nyomorának másik forrása: fokozta a munkanélküliséget és leszorította a béreket. Az állatexport útján még tartotta magát néhány Békés megyei gazdaság, amikor a szemtermés nem talált piacot. A piachajszolás odáig vezetett, hogy 1932 januárjában a Drez392.