Békési Élet, 1974 (9. évfolyam)
1974 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Dankó Imre: Sarkad nagy fia: Veress Sándor
rész az internáltakkal foglalkozik. Elsorolja a névsort, leírja elutazásukat. A hatodik fejezet a Sumenben maradiakról szól, akiknek a vezetője Egressy Gábor lett, de mellette többen is fontosabb tényezőkké váltak (Sípos, Grimm és Szabó, Ivanovics, stb.) 2 6 Ebben a részben fejti ki Veress álláspontját a nemzetiségi politikáról nálunk és másutt. Nem érdektelen erről bővebben is szólni, hiszen ezzel a kérdéssel Veress Sándor élete végéig szemben találta magát. Történetileg visszapillant arra, hogy bent a hazában is, de azon kívül is hány és hány magyar veszítette el nemzetiségét az idők f olyamán és hogy a környezetünkben élő nemzetiségek mily nagymértékben megtartották saját nemzetiségüket. Ügy véli, hogy ,,mi tovább megyünk a türelemben a földgolyó minden népeinél: mi hízelgünk azoknak, kik bennünket szidnak, testvérnek szólítjuk, kik tőrt döfnek belénk, iskolákat építünk nekik, hogy ott tanítsák ellenünk a gyűlöletet!" 2 7 Veress vélekedésében kora mindinkább nacionalistává váló beállítottsága mellett keserves 48—49-es tapasztalatai is teret kaptak. Elannyira, hogy tisztánlátását megrontották. A hetedik fejezet a sumeni emigráció feloszlásáról szól. Sokan Amerikába vándoroltak, többen Törökországban maradtak, de ezek is más helyekre mentek. Maga Veress is odahagyja Sument. A következő rész Veress áttelepülését ismerteti Várnába. Rajongva ír a még soha sem látott tengerről. Kifejti, hogy korábbi semmittevő, csodaváró, eiőkelősködő életszemléletének és életmódjának abba kell maradnia. Várnából Veress hamar tovább ment és Konstantinápolyban szabóinasnak állt. Az itt leírtakkal éles kritikát gyakorolt a korabeli, élettől távolálló hazai iskolázásról. Az utolsó két fejezet Várnával foglalkozik. Leírja a várost, a kikötőt, Hunyadi János csataterét, a tengeri fürdőzést, az erődítményben talált „Rákóczy ágyúkat". 1851-ben nem volt Veress Sándor élete ennyire mozgalmas, mindössze kilenc rövid fejezetben foglalkozik ennek az évnek az eseményeivel. Ezek közül is több Konstantinápolyt mutatja be. Leírja a Boszporust, a török csónakosokat, Galata és Péra, valamint a Madzsarda városrészt, az itt életre hívott Magyar Egyletet, amit, bár jótékonysági és érdekvédelmi célókból alakítottak, az osztrákok állandóan támadták. Beszámol viszontagságaikról, az itteni magyarok viszályairól, a tengeri és lóháton való utazásiról, látogatásról Kiutahiában, Kossuth lakhelyén. Az egyik fejezet az 1848. évi bukaresti felkelés tromán emigránsaival való találkozásról szól. A román emigráció jó körülmények között élt Brusszában. Voltak köztük olyanok is, akik résztvettek az erdélyi román mozgalmakban. 2 8 Az utolsó fejezet az internáltak szabadon bocsátásáról számol be, majd Kossuth nyugateurópai diadalútjáról szól. Itt mondja el találkozását Kossuthtal és Kossuth tanácsát, hogy maradjon Törökországban, ahol művelt, okos emberekre nagy szükség van és ottmaradásával sokat használhat a magyar ügynek. Az 1852—53 kettős évről egy tizenöt fejezetre tagolódó rész foglalkozik. Főképpen az emigráció maradványaival, a mindjobban szétszóródó emigránsok életével, reményeivel, csalódásaival és próbálkozásaival foglalkozik. Így szól a Mack-íéle összeesküvésről, amit elítél, Gál, Figyelmesy és Várady szerepéről. Majd Konstantinápoly részletes ismertetésére tér vissza. Bemutatja az Aja Sofiját, a szultáni palotát, Bajazet templomát, a török temetőket, fürdőket, a börzét, a konstantinápolyi utcát. Részletesen szól a tö37
