Békési Élet, 1974 (9. évfolyam)

1974 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Rell Lajos: Az Alföldi Első Gazdasági Vasút forgalmának és műszaki felszereltségének alakulása (1894-1971)

Az Alföldi Első Gazdasági Vasút forgalmának és műszaki felszereltségének alakulása (1894-1971) rell lajos I. Az 1894. évben létrejött AEGV, mint részvénytársaság létrejöttének időszaká­ban hazánk egyik ismert közlekedési magánvállalata, de ennek ellenére felsze­reltsége a legegyszerűbb, tisztviselői és munkáslétszáma a legkisebb, tevékenységé­nek üzemi eredményei azonban magasan kiemelkedők voltak. Mindezek elisme­rést is érdemeltek és ezt a Magyar Tudományos Akadémia nyújtotta át először a „Wahrmann jutalom" átadásakor 1903-ban. 1 A forgalmi tevékenység (az utasforgalom csak 1900-ban indult meg), a pénz­ügyi viszonyok és főleg ezekkel összefüggésben a műszaki felszereltség alakulása az első években olyan kiemelkedő eredményű volt, hogy erre a külföld is felfi­gyelt s személyes tapasztalatok szerzése céljából küldötte el szakembereit hazánk­ba. 2 Ugyanilyen célból jött Békéscsabára a torontáli helyiérdekű vasutaktól 11 tagú 3 és a Zemplén megyei vasútépítési terv ügyét intéző 31 tagú küldöttség is/' Mindez még 1905 május hónapjában történt. A számadatok pedig e vasút AEGV-ként fennálló időszakában ezt mutatják: 1900 1917 1924 1943 évben Utasforgalom (fő) 38 866 2 209 389 639 037 1 645 048 Podgyász és teheráru forg. (tonna) 18 088 92 316 654 858 106 589 1900 1913 1921 1943 Üzemeszközök évben Mozdony és motorkocsi 5 6 9 8 Motorkocsi ­8 12 8 Személykocsi 15 36 36 39 Podgyászkocsi 4 6 6 8 Fedett és nyitott teherkocsi 96 188 172 212 259

Next

/
Thumbnails
Contents