Békési Élet, 1974 (9. évfolyam)

1974 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Elek László: Vajda Péter: Az éj fia

s mint igazi tragédiai hős, megy előre a maga öntörvényű útján, és kerül szembe a fennálló uralkodó erkölcsi és politikai renddel. Tettét, amelynek elkövetésében erős osztályharcos szemlélet is edzi, ezért nem érezzük olyan gonosznak, mint a Richárdét, vagy a Claudiusét, vagy a Macbethét. Nem válik nagystílű, mindenre kész, gátlástalan gazemberré. Neki csak egyetlen feladata van, azt kell megvalósítania, s tettének igazságában, erkölcsi jogosságában mindvégig bízik is. Bizonyára nem járunk messze az igazságtól, amikor az elbeszélés lázálom és őrület leírásában Shakespeare-nyomokat keresünk. Nemcsak azért, mert a 30-as évektől kezdve egyre nagyobb szerepet kapnak Shakespeare tragédiái a magyair színpadon, hanem azért is, mert írónk is jelentős szerepet vállalt magára a nagy angol drámaíró műveinek propagálásából. A Magyar Tudós Társaság játékszíni küldöttsége már 1839. májusának végén azt jelenti be, hogy elfogadja Vajda Hamlet fordítását „angolból, az eredetinek hangmér fékében", majd utána hamarosan az Othello és a III. Richárd következett, sőt — együttműködve a Macbethet fordító Egressyvel — már 1838-ban a Lear király lefordításában is közreműködött. De túl ezen, azt is leszögezhetjük, hogy Vajda az álom és őrület művészi megjelenítésére sehol máshol nem találhatott volna jobb, alkalmasabb példát. Ha pedig arra gondolunk, hogy Shakespeare nagy gazembereinek jellemében is találunk mindig olyan mélyen emberi vonásokat, amelyek révén — bár tettükkel rokonszenvezni nem tudunk — megértjük őket, úgy azokat a Vajda-féle tendencia prototípusaiként is felfoghatjuk. Amikor Macbethék összeroppannák az utolsó órán, és emberré válnak a lelkiismeret vádjának önmarcangoló súlya alatt, már szánalmat is érzünk irántuk. De megértjük és sajnáljuk III. Richárdot is, ezt a félrecsúszott zsenit, aki ha romlásra kényszerített szellemi fölényét nemes célok megvalósítására fordíthatja, jóval fölébe emelkedik nemcsak szűk környezetének, hanem korának is. Vagyis ha lett volna ereje ahhoz, hogy szárnyaló szellemének, céltudatos akaratának, mérhetetlen energiájának egészséges irányt szabjon. Az éj fia is több a környezeténél. Szomorú áldozat, akit a körülmények tesznek gonosztevővé. Több és nagyobb azáltal, hogy gondolkodó lény, és mert világosan érzi, sőt elvként vallja is az emberi egyenlőség jogos parancsát. Ember és polgár, aki nem tűri a személyén esett seriemet, s mivel törvényes utat nem talál, pusztítani kénytelen. Tettének indító oka tehát alapvetően más, mint Richárdé, vagy a testvérgyilkos Claudiusé, vagy esetleg Macbeth-házaspáré. Ezért állítjuk azt, hogy csak a lázas állapot megfogalmazásában van közöttük kapcsolat. Az éj fiának a jelleme ugyanis inkább a Hamletéval rokon. Szép emberi eszméi, amelyek végigviharzanak zaklatott agyán, felborzolt idegein, őt is, akár a kedves dán királyfit —, rokonszenves bölcselkedővé teszik. A vázlatos kidolgozású műnek éppen ezekért a bölcselkedő részekért nincs elég hitető ereje, hiszen ott hűtik minduntalan az elmélet igazságai az elbeszélést, ahol éppen azt kellett volna elérnie az írónak, hogy az olvasóban az elszánás tettre érésének a folyamatát, a növekvő indulatot hitelessé emelje. Az éj fia azonban a dán királyfihoz hasonlóan csak okoskodik a tett helyett, csak hezitál. Nehezen tudja elszánni magát a kegyetlen bosszúra. 23