Békési Élet, 1974 (9. évfolyam)

1974 / 1. szám - SZEMLE

a vidék öt (vagy több) nagy centrumához, és a hasonló szerepet is betöltő Budapesthez, illeszkedő körzetek határaihoz kell szabni a területi igazgatási választóvonalakat. A területi felosztás természetesen mind a nagy körzetek, mind pedig a kisebb egységek (a kisvárosok vonzáskörzete) esetében a többféle — és tervszerűen irányított vagy befolyásolt — tájképző, tájszervező erők és adottságok alapján készülhet el. A területi beosztásban kialakuló hierarchia így a gazdasági, közlekedési, ellátási, kulturális stb. tényezőkkel egyértelműen körülhatárolható, különböző minőségi fokozatú (és ennek megfelelően alakuló területi kiterjedésű) egységek viszonyát fejezi majd ki. A jelenlegi megyebeosztás ennek a követelménynek csak részben felel meg, nem tükrözi (és egy idő múlva még kevésbé tükrözi) a gazdasági fejlődés nyomán megváltozott viszonyokat, a foglalkozási struktúra nagy átalakulását, a munkahelyi vonzást, a belső migráció hatását. Mindez nehezíti az irányítást, az igazgatás jobb érvényesülését, hatásköri összeütközéseket, rendezetlen viszonyokat, ellátási hátrányokat szül, nem szolgálja sem az adott helyen ill. vidéken élő lakosság érdekeit. sem pedig a közigazgatási határoktól független okszerű fejlesztés céljait. A lokális érdekellentétek a nagyobb területi egységek aspektusából nézve könynyebben és reálisabban feloldhatók. E gondolatmenethez mindenekelőtt azt kell hozzátennünk, hogy a területszervezés, ezen belül az országrésznyi körzetek, megyék, járások, városok, nagyközségek és községek határainak körültekintő kijelölése valóban csak szervezési (úgy is mondhatjuk: formai) kérdés. A különböző fokozatú önkormányzati egységekben folyó tartalmi munka lényegét, minőségét a területi határok megvonása egyáltalán nem befolyásolja. A tanácsok hatáskörének bővítése, önkormányzati szerepük teljesebbé válása, a lakosság helyi érdekeinek képviselete során már felvetődhetnek olyan mozzanatok, amelyek a közigazgatási beosztás módosítását teszik kívánatossá; határrészek átcsatolását, a járásba sorolás felülvizsgálatát, a városokhoz kapcsolódás jogi elismerését látva szükségesnek. * Békés megye mai igazgatási határai — mint közismert — 1950 óta vannak érvényben. A járási beosztás azóta egyszer, 1966-ban (a sarkadi és a gyomai járás megszűnésével) módosult, s a községek közül a városok sorába emelkedett Szarvas (1966) és Békés (1973). A kötet lapjait forgatva és adatait a mi szűkebb vidékünkre vonatkozó anyaggyűjtéssel kiegészítve követhetjük végig a ma Békés megyének nevezett s korábban jórészt több megyéhez tartozó terület igazgatási beosztásának történeti alakulását. Mielőtt ennek sok tanulságot kínáló vázlatát nyújtanánk, általánosságban rögzítenünk kell azt a történetileg is sokszorosan igazolható tényt, hogy a Tiszántúlnak ezen a részén, a Körösök mentén fekvő népes települések jelentették és adják ma is a fő megyeképző erőt, a megye gerincét. Ezt a megállapítást nem tudja megváltoztatni Orosháza és környéke igen jelentős szerepe vagy az 1950-ben idecsatolt Kelet-Csanád területe sem. A török kiverése után 1715-ben újraalakult Békés vármegye határai nagyjából a XVIII. század közepére állandósultak, nagyobbrészt a középkori megyeterületen, a Harruckern-birtokok kiterjedéséhez is igazodva. Az utolsó száz esztendő megyerendezési terveinek első előfutárát II. József intézkedéseiben kell látnunk, aki Békés, Csanád és Csongrád megyéket 1785-ben egyesítette s az uradalmi központ Szegvárt tette meg az összevont megye székhelyének. A császár halála után (1790) a megyék viszszaállították önállóságukat. A nemesi vármegye a reformkori viták egyik fő tárgya volt, a centralisták (Eötvös és társai) a megyerendszer eltörlését, a municipalisták a függetlenség biztosítása végett a megyék meghagyását követelték. (Kossuth) Ahogy II. József és 179091-ben Hajnóczy alkotmányterve is, a szabadságharc leverése után az osztrák rendszer is törpe megyének tekintette Békés és Csanád vármegyéket. Ebből kiindulva 1850-1860 között Békés-Csanád megye néven, Gyula székhellyel összevonta őket, s több Arad megyei községet, valamint Dévaványát is idecsatolta. 1860-ban, az osztrák birodalom meggyengülését kifejező októberi diploma után, a vármegyék visszaállították az 1850 előtti határokat. Az 1867-es kiegyezés után hosszas politikai küzdelmek folytak a megyék fenntartása, hatáskörük szűkítése vagy szélesítése körül. A centralizációra törekvő kormány a dolgozó tömegek kizárására épített „törvényhatósági önkormányzat" 158