Békési Élet, 1974 (9. évfolyam)

1974 / 1. szám - TÉNYEK, DOKUMENTUMOK, EMLÉKEK - Hunya István: Endrődi földmunkások beszélgetései ötven évvel ezelőtt a családalapítás felelősségéről és a vallás keletkezéséről

— Na ez már érdekes. De halljuk tovább — izgult (Gubuznai) Gyomai Géza. Először földet kellett teremteni. „Ekkor Csám-Páz leküldte Sajtánt a tengerfenekére, hozzon fövényt. De mert Sajtán nem Csám-Páz nevében kérte, tűz csapott ki a tenger fenekéből és az ördögöt megégette. Űjra leküldte és végül szájában hozott maroknyi fövényt. Csám-Páz a fövényt szétszórta a vízen. És ahogy ott a fövény földdé dagadt, úgy dagadt a Sajtán pofájában is, ami benne maradt, a feje már heggyé nőtt tőle és ordított fájdalmában. Csám-Páz ráparancsolt, köpje ki. így keveredett a Sajtán szájából kikerült fövénnyel össze a Csám-Páz által teremtett világ. A fövényből Csám-Páz termőföldet teremtett, abból amit Sajtán kiokádott, a kövek, hegyek és a terméketlen sivatagok lettek. Csám-Páz első élő teremtménye Ange-Patői istennő, akit elvett feleségül..." A többi már érthető, belőlük népesedett be a világ, illetve a föld... — Ez a mesevallás Szibériában és Közép-Ázsiában volt. De ehhez hasonlót még sokat találtak a kutatók ... — Na itt álljunk meg emberek, a kobakfeszítéssel! — szólt Lukács bácsi. — Had' szusszantson Pista öcsém is. Igaz, ő még fiatal, gyorsabban foroghat az agykereke, mint nálam. Ami azt eredményezi, az ő agya könnyebben veszi be, adja tovább, mint az enyém. De úgy gondolom, neki se árt pihentetni. És addig tán mi jártassunk néhány olyan gondolatot, ami az elmondottakból született már. — Helyes, Lukács bácsi, bennem is feszeng — helyeselt Uhrin Gyurka. — Na, akkor majd engedd szabadon öcsém, de mert még te is fiatal vagy, jobban bírod fogni, had említsem én, amíg el nem szalad. — Jól van, Lukács bácsi. Halljuk! — Az a gondolat biztat, hogy az a mordva teremtés mese mégsem olyan mese, mint a bibliai isten világteremtése. Nem a semmiből csinált az a Csám-Páz Sajtárinal földet, hanem a már meglevő vízből és fövényből. Na, ebből úgy gondolom, annak a primitív embernek a teremtés meséje parányival mégis közelebb van a valósághoz, mint a már kulturáltabbnak elismert istenhit meséje. Mert én csak abban a hitben tengetem életem, hogyha ma, amikor a tudomány ilyen, mint amilyen, és mégse tud semmiből valamit csinálni, akkor ez már azt bizonyítja, ez az igazság. Na, majd látjuk tovább, hogy mondja a tudomány, — Engem meg az a gondolat feszeget, hogy nyilván már abban az őskorban sem egyformák voltak az emberek — mondta Uhrin Gyurka. — No, nemcsak a test, meg az arcformára gondolok, hanem éppen arra, amiről szó volt, az álmokra és képzelődésekre. Egyikben nyilván gyengébb, a másikban erősebb a képzelődő képesség. Na, de így van a mai legfejlettebb korszakunkban is. Az emberiség jelentős része érzelmileg, — habár azt hiszi, kulturált — még a primitív kor mesevilágában él. A tudomány, az isten nevében vele elkövetett sok gazság még nem tudta belőle kiszorítani a mesét. — Így van, ahogy látod, Gyurka. De majd továbbhaladva a korok útján, meglátjuk azt is, ahogy fejlődik az ember és természetesen értelme is és minél nagyobb törzsekbe egyesülnek, annál inkább a törzsfőnököknek van szükségük rá, hogy a mesét valóságnak higgyék az emberek. De, ha kissé már fejlettebb korban is, maradjunk még a mesénél. — Maradjunk — szólt Polányi. — Bár hallgathatná az egész község. Bizonyára sokakat gondolkodásra késztetne. Tán jó volna elnök szaktárs, ha ebből is újságcikket írnál. — Cikkbe kívánkozna, Máté, a főpappal történt beszélgetésem is. De egyelőre nem tanácsos. A mai keresztény kurzusban nincs olyan újság, amely közölné. Különben is, úgy érzem, van éppen elég bajunk politikai és gazdasági helyzetünkkel is. Nyíltan ne ingereljük a harmadik ellenséget is. Különben ez, amiről beszélünk már meg van írva, csak a nép még nem ismeri. — Nézzük az indián totemizmust. Ennek lényege, hogy a természeti ősnek gondolt és érzett vallásos tiszteletben részesített növény vagy állat. Ezt ábrázoló tárgy, szobor vagy egyéb forma. Tehát törzseiket állatoktól származtatják. Állat őseiktől segítséget várnak és tisztelik őket. „Az elete indiánok nem merték megenni totemállatukat, a dámszarvast, mert — hitték — kiütések támadtak volna testükön. Peruban pedig a jaguártörzs tagjai nyugodtan leültek az elébük kerülő jaguár előtt és védtelenül hagyták, hogy felkoncolja őket... Az asztékoknál az emberiség 152