Békési Élet, 1974 (9. évfolyam)

1974 / 1. szám - KIÁLLÍTÁS - Szilágyi Miklós: Helytörténeti és néprajzi kiállítás Mezőberényben

KIÁLLÍTÁS Helytörténeti és néprajzi kiállítás a 250 éves Mezőberényben SZILÁGYI MIKLÓS Egy kiállítás sikerét nem az ünnepélyes megnyitó közönségének reagálásán lehet mérni: a protokoll ünnepélyesség gyakran csak a siker látszatát kelti. Aki arra kíváncsi, hogy vajon érdemes volt-e megrendezni a kiállítást, vegyüljön el egy szürke hétköznapon a látogatók között. Ha vannak látogatók, akik között elvegyülhet ... A megnyitó utáni kilencedik napon érkeztem tehát Mezőberénybe, mert nemcsak az érdekelt, mit mutat be a kiállítás, hanem az is: hogyan fogadták a berényiek. Beszámolót írva úgy illendő, ha a legnagyobb élményem sietek azonnal elmondani: elvegyülhettem a látogatók között! Elvegyülhettem, mert egész délelőtt jöttek újabb és újabb látogatók. (A kiállításnak összesen 4000-nél több látogatója volt!) S ezért tudom, hogy azok nézelődtek, csodálkoztak, fedezték fel szülőföldjük Történetét, akik jószerével még nem láttak múzeumot. Az őszinte rácsodálkozás örömét figyelhettem! A felfedezés örömét, ha ismerős tárggyal találkoztak, ha ismerősnek tűnt egy-egy arc a fotókon. Nyilván nem tudták, hogy didaktikai szerepet szánt a rendezés minden egyes feliratnak, rajznak, fotónak, talán nem vették észre, hogy tanítani akarja őket a kiállítás. De élményt jelentett számukra a látvány: megsejtették, hogy a köznapi is érdekes lehet. Egy község lakóinak találkozása saját múltjukkal — nyilván részletes vizsgálatot is megérdemelne. Én erről szubjektív benyomásaimat rögzíthetem. De: kötelességemnek érzem ezek rögzítését, még ha ezzel be is vallom: mit sem számít a magam — a muzeológus — dicsérő vagy elmarasztaló véleménye a kiállítás lebontása után, hiszen a „legilletékesebbek" azonnal elmondták a maguk véleményét. Feladatom lényege viszont mégiscsak az, hogy utólag véleményt mondjak, s ne a közönség reagálásán mérjem a kiállítást, hanem általános kiállítás-rendezési elvekhez viszonyítsak. Talán hasznát veszik azok, akik a berényi példán fellelkesülve hasonlóra vállalkoznak... Ilyen céllal foglalom össze a kiállítás néhány általánosabb érvényű tanulságát, remélve, hogy talán mégsem lesz igazam, ha azt mondom: mindezt sajnos már nem a berényi kiállítás rendezőinek okulására, mert ez csak egyszeri volt, többé már megismételhetetlen... 1. Bármennyire is egyetlen alkalomhoz kötődik egy-egy község történeti kiállítása, a tudományos előkészítés nem mellőzhető. Az előkészítés a történeti mondandó tisztázását és a rendelkezésre álló anyag gondos számbavételét egyaránt jelenti, s egyik is, másik is elmélyült kutatást, s nem kampány-feladat megoldását kívánja. A berényi kiállítás előkészítése — ha ehhez a kategorikusan megfogalmazott elvhez viszonyítunk — a lehető legideálisabb volt. 1969—1972 között a „Mezőberény története" című monográfia munkaközössége teljességre törekvően vizsgálta a község történetét és néprajzát, s a kiállítás ennek a sokrétű kutatómunkának mintegy a „mellékterméke", ha úgy tetszik: látvánnyá desztillált összefoglalása. A több éves munka kettős hasznú volt: egyrészt lehetővé tette, hogy a kiállítás a legkorszerűbb tudományos eredményeket közvetítse, s történeti mondandóját szilárd bázisra építse; másrészt segített számba venni a legjellemzőbb tárgyakat, dokumentumokat. A község történetének minden fontos részletkérdését érintő alapkutatás eredménye, hogy a kiállítás rendezője térképbe, grafikonba sűríthette pl. a három nemzetiség eredet-helyét, a belterület beépülésének ütemét vagy a társadalmi rétegződés változásait. Olyan kérdések ezek, melyeket alapkuta111