Békési Élet, 1974 (9. évfolyam)

1974 / 1. szám - KÖZMŰVELŐDÉS - Sándor Jenőné: Hozzászólás Sass Ervin vitacikkéhez

Hozzászólás „Már nem a lehetetlennel csatázunk" című cikkhez SÁNDOR JENÖNÉ Amikor először elolvastam a Sass Ervin által írt cikket, arra a megállapításra jutottam, nincs itt miről vitázni, a leírtak való tények, a legfontosabb feladatunk, hogy ezen sürgősen változtassunk. Többszöri elolvasás után mégis találtam olyan pontokat, megállapításokat, amelyeket némileg túlzottnak, talán kicsit kiélezettnek találok. Ezekkel kapcsolatban fejtem ki a következőkben véleményemet. Előre bocsátom, nem vagyok szakképzett népművelő, bár véleményem szerint a pedagógus és népművelő nem választható el mereven egymástól, hiszen épp a közoktatási intézményekre, a pedagógusokra hárul az a fontos feladat, hogy az oktató-nevelő munka folyamán úgy irányítsák az ifjúságot, hogy érdekévé váljon a művelődés, és szükségét érezze akkor is, ha kilép az iskola kötelékeiből. Sajnos ezen a ponton még nagyon sok hiányosság tapasztalható, amit feltétlenül fel kell számolnunk, most, amikor a közoktatás és közművelődés kapcsolatának szorosabbá tételén fáradozunk. Tulajdonképpen régi munkakörömben is kapcsolatban álltam a közművelődéssel, tehát némi tapasztalatom volt, s ezek tovább mélyültek az elmúlt kilenc hónap alatt. Amikor a cikk írójával beszélgettünk, nehezen tudtam még áttekinteni a feladatokat, problémákat, annyit azonban láttam, hogy igen sok nehézséggel kell megküzdeni az említett problémákon kívül is, ami általánosságban jellemző a népművelő munkára. Az eltelt rövid idő alatt szerzett tapasztalatokkal, eredményekkel szeretném kiegészíteni a cikket, helyesebben kifejteni bizonyos kérdésekben az egyező és eltérő véleményemet. A cikk azon részéről, mely általánosságban a közművelődési problémákkal kérdésekkel foglalkozik, nem óhajtok részletesen szólni, egyetértek a megállapításokkal mind az objektív, mind a szubjektív feltételekkel kapcsolatban, csupán ennyit kiegészítésként: A népművelői hozzáértés feltétlenül igényel-e népművelői szakképzettséget, helyesebben a szakképzettség minden esetben biztosítéka-e a jó munkának? Szeghalmi viszonylatban a több éves tapasztalat nem ezt bizonyította. Természetesen ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem kell, de nem feltétlenül ez a biztosíték. A másik és igen lényeges dolog, a közművelődésnek éppúgy közügynek, kell lenni, mint nagyon sok más dolognak, pl. a labdarúgásnak. Tévedés ne essek, nem vagyok sportellenes, sőt, de túlzottnak találom országos viszonylatban a más rovására történő támogatását. Amíg ez nem valósul meg, szinte hiábavaló a népművelők minden erőfeszítése. Itt nem csupán az anyagi koncentráció kérdésére és a jó művelődési bizottság megalakítására gondolok. Mindez hiába, ha a személyes érdeklődés, példamutatás nincs meg. Igen gyakran elhangzik közoktatási vonalon az a megállapítás, hogy a tanári példamutatás nagyon fontos az ifjúság nevelésében. Nem szélesíthetnénk ezt úgy tovább és fogadhatnánk el, hogy a lakosság körében a felnőttek példamutatása a fiataloknak, munkahelyeken a vezetőké épp ilyen nevelő hatású lehetne? Nem szavakkal, hanem tettekkel kellene már végre közös erővel bebizonyítni, hogy milyen fontos a szocialista embertípus kialakításánál a közművelődés. Ha ez megvalósulna, anyagi gondjaink is mindjárt csökkennének. Hiába a népművelő minden erőfeszítése, ha a lakosság jó része egy104