Békési Élet, 1973 (8. évfolyam)
1973 / 1. szám - TANULMÁNYOK: - Elek László: Petőfi Sándor (1823-1849)
konfliktusoktól mentes az életműve, mint ahogyan egyetlen közéleti, nemzeti problémákra érzékeny társáé sem. Kora gyermeke volt. Válságai — noha szép számban voltak egyéni, szubjektív indítékúak is közöttük — mindig kora, a reformkor válságai is voltak. Élete mélypontját sem kizárólag egyéni bajai: szülei elszegényedése, iskolai-katonai-színészi pályájának, szerkesztői tevékenységének, sok-sok kellemetlen zsákutcája, barátainak meghasonlása, vagy sikertelen korai szerelmei eredményezték és indokolják, hanem hogy nem látott semmi előrelépést a magyar politikai életben, holott külföldön egyre jobban érlelődött már a forradalom. Nálunk azonban nem mutatkozott még a közelgő változásnak semmi jele, sőt Kossuthéknak a centralistákkal történt összeszólalkozásával az ellenzék ereje is megosztódott, s ezzel a Bécs szolgálatában álló konzervatívok politikai súlya nőtt meg. Tetézte ezt még az 1843/44-es országgyűlés sikertelensége meg az adminisztrátori rendszer bevezetése, amely egyenesen a rebellis ellenzéki indulatot ébren tartó és fokozó megyei önállóságot nyirbálta meg, de növelte a bécsi kormány által a köztudatba bedobott hazug jelszavak bomlasztó hatása is, amelyek a divide et impera elv alapján ugyanúgy szembeállíthatták a nemzeti függetlenségi erőket és a társadalmi átalakulást sürgető, politikailag nem egységes népet, vagy a magyarságot és a kettős elnyomás alatt nyögő nemzetiségeket (ahogyan ez később be is következett), mint az ekkor zajló, 1846-os lengyel felkelésben. Petőfi politikai tudatosodása, amely nélkül el sem képzelhető későbbi határozott fellépése, bátor harca a népért, ekkor — vagyis érzelmi mélypontján — az ún. Felhők-korszak világgyűlölő hangulatában zajlott le. Sajátos jelenség! Akkor, amikor reményeinek friss bimbait kérlelhetetlen konoksággal sorra elhervasztotta az élet. Amikor más — mindenben csalódva — hátat fordított volna a közéletnek. Az ő erélye és bátorsága azonban — ahogy azt később egy Kossuthnak küldött levelében a szabadságharc kellős közepén írta — „épp ott éri el tetőpontját, ahol mások kétségbeesnek". Honnan volt ez iaz erő benne? Fanatikus hit, elvtelen optimizmus, könnyen hevülő, a nehézségeket számba nem vevő szív segített neki a válság leküzdésében és a példás helytállásban? Nem!, hanem az a sok modern politikai eszme, amelyet elsősorban a külföld nagy ideológusaitól: a francia felvilágosodás és forradalom képviselőitől, az utópista szocialisták és utópista kommunisták fentebb már felsorolt vezéregyéniségeitől sajátította el. Melyek voltak ezek? A társadalmi fejlődés törvényeinek a megértése, a paloták és kunyhók lakóinak szükségszerű atavisztikus ellentéte, a tömegek és az elhivatott vezetők kapcsolatának a felismerése stb. Ezek emelték ki az érzelmi mélypontról. Ezek szabadították ki a világgyűlöletből. Hatásukra vizsgálta szoros egységben a haza és emberiség viszonyát, és tudta meg, hogy a kis népek forradalmi társadalmi átalakulásait is csak a nagy nemzetek irányította, világméretű történelmi változások vihetik győzelemre. Hazudnánk azonban, ha azt állítanánk, hogy a sokat emlegetett szabadság kizárólag a francia forradalom hármas jelszavából táplálkozott. Nagyban erősítette azt a magyar és az európai szabadságháborúk története is. Ezek mély tanulmányozása révén szólalt meg benne az optimizmus hangja:
