Békési Élet, 1973 (8. évfolyam)

1973 / 1. szám - TANULMÁNYOK: - Elek László: Petőfi Sándor (1823-1849)

Nem gyűlölöm, mint eddig, a világot: Már csak haragszom rája, csak haragszom, Hogy olyan gyáva, hogy föl nem kiált Elzárt, elorzott boldogságáért. A diadalmas holnap előtte kitárulkozó igézően szép látványa tudatosította benne, hogy a hajnal pacsirtájává kell lennie, hogy új, friss dalokra vár a világ. A szabadságháborúk története ugyanakkor nagyszerű eszményképeket tárt elé, és az urakat fenyegető, kisajátíthatatlan Dózsához, a német hatalmasságokkal dacoló Lehel vezérhez, Rákóczihoz és a lefejezett magyar jakobinusokhoz, a kortárs magyar élet pedig a „görnyedő időben térdet hajtani nem tudó" Vajda Péterhez és Táncsicshoz hasonló rokonlelkek egész sorával ismertette meg, s a hősi példák követésére serkentette: Rómában Cassius valék, Helvétiában Teli Vilmos, Párizsban Desmoulins Camill, Itt is leszek tán — valami. Az öt nyelven tudó, szerteágazó világirodalmi műveltséggel bíró Petőfi ezzel a társadalomtudományi-filozófiai gazdagodással indult el pályája csúcsa felé, és vált a magyar élet fontos politikai tényezőjévé, az eljövendő magyar szabadság hirdetőjévé, a polgári forradalom erjesztő kovászává, bátor republikánussá — a nehéz napok biztató reménysugarává. Ezt írta önmagáról: „Kicsiny tűz vagyok a haza éjében, de tűz vagyok, s csak egy szót olvashat a nemzet a sors könyvéből fényemnél, de ez az egy szó a remény!" Programadó költő lett, aki pontosan körvonalazott feladatot tűzött társai, a XIX. század költői elé. Azt adta parancsba, hogy ők vezessék a népet „Kánaán felé". Ök, akik a kisszerű pártérdekeket szolgáló, tehetetlen, koncepciótlan politikusokkal: „az apró napi események múlandó pásztortüzeivel" szemben tisztán kell hogy lássák, csak akkor lehet megnyugvás, Ha majd a bőség kosarából Mindenki egyaránt vehet, Ha majd a jognak asztalánál Mind egyaránt foglal helyet, Ha majd a szellem napvilága Ragyog minden ház ablakán. Ez a Kánaán nem valami túlvilági irracionális haza, nem az utópiák elérhetetlen igéretföldje, hanem a társadalmi fejlődés biztos realitása. Ennek megfelelően Petőfi felhívása is olyan mát és holnapot összekötő aktív program volt tehát, amely „a jelen értelmét a jövőért való harcban, s az igazságos jövő feltételét a jelen következetes harcában" látta. A nagy ellenséget — tudta —, egyedül nem győzheti le, hogy maga mögé kell tömörítenie a politikailag legradikálisabb ellenzéki írókat-költőket, hogy általuk felerősödjék az ellenzék tiltakozásának a hangja: 8