Békési Élet, 1973 (8. évfolyam)

1973 / 3. szám - SZEMLE

S ha már így tud korholni, akkor már azt is látjuk, hogy olyan nagyfokú benne a harag, hogy a korbácsot is kézbe tudná venni, hogy oda csördítsen vele, ahol a tespedést észleli. S ezzel a lázzal megy mindig előbbre; küldetése van. Mert milyen kényszerítő erő csiholta volna ki belőle azt a sok vádat, ha nem fűtené mindig az a tudat, — a versek megírása idején főleg! —, hogy a népnek a kezébe kell venni az ügyeinek intézését, mégha az urak mást akarnának is: a kor megérlelte a szocializmust. S hogy a vajúdás minden kínját átszenvedte, azt az is bizonyítja, hogy a Petőfi szellemében című versének az első szakasza is bizonyítja: Délibábos puszták lelkes rajongója, Kit éppúgy ihletett csárdarom vagy gólya, Ki a szabadságért éltél-haltál hittel, S még ma is sebeznek fájdalmas tövissel, Ó, mondd a síron túl fáj-e a gyalázat? És ha fáj, nem veted érte meg hazádat? Az előzően idézett sorokat szine megkoronázza az itt következő versnek négy sora: Egy szikra magában nem sok meleget ad, De ha több egyesül, úgy lángra lobbanhat : Azért kibocsátom lelkemből a szikrát, Hátha előmozdít, régen várt szabadság! Hegyesi János ismert személy e honban, aki embernek is, költőnek is van annyi, hogy azok a társak, akik már nem élnek, a csontkarjukat is kinyújtsák felé, s mi pedig szeressük, féltsük, óvjuk, hogy a még a lelkében élő megalázások onnan is elkopjanak, hogy még megírhassa azokat a verseit is, amelyek már az elért eredményeink mellett tesznek hitet. S tőle joggal várja el a nemzet, hogy az újabb verseit is elébe tárja, hiszen ez a kicsi kötet csak a korábbi versek válogatásából állott össze, s a teljesebb költői mondanivalót csak a harmadik kötete mutathatja meg. (Szépirodalmi) 601;