Békési Élet, 1973 (8. évfolyam)

1973 / 3. szám - SZEMLE

Ütj ára indult áldott embrió. Borús, robotos ember millió, Parányi testből termékenyült, Úgy jöttem én is, mint a többi Ezekben a sorokban a legnagyobb emberi igazságot mondja el érthető szavakkal: így jön minden ember a világra; csak ki-ki ott lesz megkülönböztetett: szolga vagy úr, amikor a társadalmi állást hordozó szülők ráadják azt a ruhadarabot, amelyik már mutatja azt is, hogy melyik úton vezetik majd a szekerét azok, akik a sorstól nagyobb darab kenyeret, szebb ruhát, és más emberi rangot nyertek el eddig is. De ennek a versének utolsó két sorában már azt is kimondja, hogy: Szerényen jöttem, s ha menni kell, Ismét szerényen, csendben elmegyek. Az Üldözötten című, a saját sorsát már reménytelennek látszó, a nehéz életét nyersen megmutató versében a gyermekeihez így szól: Ártatlan kis szátok, ha majd hiába kér, Mert kevesebb lesz a mindennapi kenyér: S amit úgy szerettek, a tej is elmarad, Ne legyen köztetek egy se, ki megtagad!. Amikor — 1935-ben — ezeket a sorokat leírta, a gondos és szerető apa lelkét a kilátástalanság és reménytelenség kínozta; és az életének a torzulását látta, és ha majd mégis a sors arra kényszeríti, hogy még a — szegények mindennapi fontos eledeléből — tejből sem tud eleget adni; ne tagadja meg egyik gyermeke sem, mert ő mindent elkövet, hogy másként legyen, de a sorsa kegyetlen, és nem ad neki se többet. Szinte az éhezés tudata sürgeti — 1935-öt írtunk — az alábbi két szakaszt is: Közeleg a káosz, bábeli zűrzavar, Földi isteneknek meddő kapkodása, Mely előbb vagy utóbb vértengerbe kavar, S abba fullad majd a ma uralkodása. S a vérrel lemosott, átitatott földön Életre kél a kor, mit sejtet e dalom: Előtte átrohan, hogy utat söpörjön, Mint tisztító tűz, a népi forradalom. Le tudná-e írni valaki ezeket a sorokat, ha nem érezne együtt a népével, akinek a jobb sorsot mindenáron akarja, mert nemcsak a maga által észlelt életfájdalom égette állandóan, de az a tudat is, hogy az igazi nagy felszabadító forradalom még nem érkezett el: 1919 is csak egy nagy kísérlet volt? S a benne levő hevet még csak fokozza a lázadása, hogy így beszéljen: Hát csak jöjjetek gondolataim! Jöjjetek tovább szilaj-szabadon! S ha megtiltaná is száz földi isten Én nektek a szót s a jogot megadom. Ekkor már vezérnek érzi magát a költő, hogy a serege élén állva, a szunnyadó sereget ébressze, mert a tespedés közönyössé teszi a legjobb harcost is. És mivel látja, hogy a serege még nem ébredt föl egészen, és csak lapulna, a Nép című versében így ad neki parancsot: Elnyomáshoz ő ad erőt, tápot, Kitermel magából hóhért, porkolábot. Ki érte küzd, arra gúnyos dalt énekel, Sorsa átkozott, de jobbat nem érdemel! 600;