Békési Élet, 1973 (8. évfolyam)

1973 / 3. szám - SZEMLE

lemi terméknek igen nagy feszítő ereje van: írásai már eljutnak a fővárosi lapokba is, hogy a Sárrét világáról az egész országba hírt vigyenek. Ilyenek a legnyugtalanabb és legnehezebb évek, amelyek már mutatják azt az utat, amelyiken Hegyesinek is kitartóan végig kell mennie, hogy gyalog érkezhessék bele a magyar köztudatba. Az 1934-től 1942-ig eltelt nyolc év már annyira fölemelte Hegy esit a mélyből, hogy megláthatta, megismerhette azokat is, akik — ha más tájakon is — ugyanazt a harcot vívják, amit a magyar parasztsors eredményes harcaként emleget ma már a történelem. Ezekben az években jön létre a népi írókkal való szoros barátsága is, hogy aztán majd ezen az úton jusson el oda, ahol a nép javára, az igazabb politikát érlelik, csiszolják. Ennek a harcnak a sodrásában kerültünk mi is emberi közelségbe, hogy egy egész életre szóló emberi, közösségi, írói barátság fejlődjék ki közöttünk. Elég volt egy egyszeri találkozás, egyszeri megnyilatkozás, hogy utunk véglegesen, egy-egy példás emberi sorsban, véglegesen összekapcsolódjék. Volt olyan időszak az életünkben, hogy a kétségbeesés nagy tavának a partján, egy-egy levéllel vigasztaltuk egymást: kimondva azt az emberi igazságot is, hogy az erősnek harcolni és élni kell, mert az szent kötelessége. De jó, hogy volt benne is annyi erő, hogy az évek terhét cipelni tudta, és a gyenge fizikai alkata mellett is, nem roppant össze úgy, mint a szegény sárrétudvari Nagy Imre, aki az akkori sárréti nyomorban — a közönyös nép szeme láttán — szinte elnyűtt — állapította meg róla Veres Péter. Persze, az emberi sorsok sohasem egyformák: ki-ki elérhet egy látható szegénységben is „jobblétet", mint a másik. De mit ér egy kiemelkedő emberi élet, ha csak ciberén kell élni!? — mondotta nekem sokszor Sinka István, ha néha-néha elkeseredett. De az ő keserve csak addig tartott, amíg egy tányér cibere vagy lebbencsleves meg nem aranyozta az életét. Ö, milyen nagyszerű élet volt az is! De ilyen életküzdelem volt Hegyesi Jánosé is, amiről majd az egyik verse ad hiteles képet. Az ország felszabadulásakor igen szép és méltó szerep jutott ki Hegyesinek, aki tagja lett az Ideiglenes Nemzetgyűlésnek, ahol a debreceni Kollégium oratóriumában a legszebb emberi — és paraszti fájdalomtól táplált — hitvallást nyilvánította ki amellett, hogy a hatalom igazi birtokosa csakis az a nép lehet, aki évszázadokon át csak az urak szolgája volt. Ez a megnyilatkozása ma már történelmünk egyik legszebb idejét példázza. És hogy akkor azokat a szavakat azoknak a parasztoknak és munkásoknak a nevében mondotta ki, akik ezt a nemzetet a mának és a jövőnek úgy tartották meg, ahogyan azt meg is érdemelte. Mert Hegyesi parasztnak, munkásnak, embernek, szülőnek, testvérnek egyaránt példás. Szerénysége megható még ma is. Pedig ha beszélni kezd, Ciceró ékesszólásával tud szólni. Ügy tud érvelni, hogy még a legközönyösebb ember is meghatódik. De ezt a kivételes tehetséget csak a szellemi és emberi nagyság tudta létrehozni. Mi lehetett volna belőle, ha nemcsak a füzesgyarmati elemi iskola eresztette volna el az életútjára? De ha az elért eredményeket az elérhető lehetőségekkel mérjük össze, semmit sem veszített. Származása, sorsa, politikai meggyőződése a Nemzeti Parasztpártba vezették, hogy méltó követe legyen a megbízóinak. Hogyan állta meg ott is a helyét? Én, a barát és harcostárs csak azt mondhatom, hogy sziklaszilárdan állt azon a helyen és úgy, ahogyan azt az ő hite és meggyőződése szerint a legjobbnak tartotta. Fontos politikai őrhelyen volt: az országgyűlésnek jegyzője és a pártnak pedig igazgatója volt. A költő a kötete címével az egész országnak teszi föl a jogos felhívást: Feleljetek nekem! A választ azoktól várja, akiknek a sorsa az övével azonos vagy rokon, hogy az azokban lévő igazságok az irodalomtörténetben is azon a szinten legyenek mérhetők, ahová azok a bennük levő igazságok alapján beleilleszkednek, ahol azok azt az űrt töltik ki, ahol — még ma is! — űr van: mert még sok feladat vár a kritikusokra, hogy arra mutassanak rá, ami az írásokban nevelőhatású és azokra is, amelyek hiányoznak belőlük. Hegyesi éppen a durva megkülönböztetések ellen emelt és emel szót, hogy az emberiség életében — minden nemzet életében! — a legteljesebb emberség legyen az a tényező, ami az igazi békét megteremteni és megőrizni is tudja. Ügy jöttem én is című, a kötet indító versében így ad tájékoztatást a benne levő érzésekről: 599;