Békési Élet, 1973 (8. évfolyam)

1973 / 3. szám - SZEMLE

KOÓS LAJOS: HEGYESI JÁNOS: FELELJETEK NEKEM Válogatott versek. Bp. 1972. Szépirodalmi Könyvkiadó, 130 p. Az első kötetét, a Zord időben címűt, 1942-ben a szeghalmi Péter András Gimnázium adta ki, elismerve vele, hogy Sárrét hű fiának küzdelmes életét példának állítja elsősorban azoknak, akinek a lábára szintén a sárréti „kotú" tapadt, de egyúttal példa legyen azok számára is, akik vele és őseivel a volt jobbágysorsban is egyek voltak. Hegyesi János nehéz életsorsa és a táji rokonság alapján is édes testvére Sinka Istvánnak, a sárréti Nagy Imrének, Szabó Pálnak, Győrffy Sándornak, de ha az időt egy kissé visszafelé forgatjuk, még Arany Jánosnak is. Költői síkon — látszólag — lehet az említettek és közte sorrendet fölállítani, de ezt is csak az idő változtató ereje miatt. Az egyetemes emberségért érzett és vívott harcban velük egy sorban, egy vonalban áll; néha-néha ki-kilép a sorból is. Hogy aztán melyiknek mekkora teher nyomta a vállát, azt ma már tisztán látjuk, mert egy egész emberöltő kapcsol egymáshoz bennünket. Miért? Mert az egyforma élet, egyforma nézet, egyforma érzelmi és eszmei elfogadás érlelte ezt a barátságot, amit széttépni már semmi sem tud. A jobbágyivadék mindenhol egyforma terhet hordozott bármilyen akadályokon át is érkezett el abba a célba, ahová a látása vitte. Mindegyik feje fölött ott függőt a feudális rendszernek a pallosa, hogy csak addig léphessen és csak azt szólhassa, amit az úri rendszer megengedett. Hegyesi János már ifjúkorában fölismerte, hogy melyek azok a segítő és fékező erők, amelyek egy ember sorsát segítik és akadályozzák, hogy aztán azzal a tisztánlátással lépjen mindig előbbre, oda, ahol a testvéreinek a sorsán segíteni tud. Ezért sem lehet a kenyérért folytatott és az írói küzdelmet úgy szétválasztani, hogy mindegyik egy-egy külön harcnak látszódjék. Mindegyik csak úgy teljes, és emberileg is úgy hiteles, ha a sorstársai azokat elismeréssel hitelesítik. Hegyesi lelkében a versek akkor fogantak meg, amikor már a napi munka fáradságától a testi ereje fogyott, hogy akkor az a lelki erő munkálkodjék benne, ami képessé tette arra, hogy az út mentén élő vadvirágokban is azt lássa meg, amit egy paraszti és emberi szemnek meg kell látni. Hogy azokról úgy tudjon beszélni azoknak, akik a virágokat nem ismerik, hogy a lelki szemeik előtt a teljes pompájukban viruljanak. Ez a látás pedig az a költői tisztánlátás, ami a verset olyan formába tudja önteni, hogy annak a nép előtt is hitele legyen. Fejlődéstörténeti tény: Füzesgyarmat határának nagy része az a talaj, amelyik abból a „kotú"-ból alakult át termőtalajjá, amit Hegyesi elődei és még a testvérei is javítottak, hogy az emberibb életet elérhessék. Hegyesi János a lábafején — és láthatatlanul az arcán is! — azzal a kotúval lépett be abba a sorba, szinte még gyerekfejjel, hogy az első proletárforradalom hű katonája legyen. Így lett tagja a Vörös Hadseregnek, hogy aztán részt vegyen a salgótarjáni, miskolci, kassai, eperjesi harcokban, s végül is súlyos sebesüléssel a szolnoki áttörésnél már harcképtelenné váljék. Felgyógyulása után, 1920-ban újra behívják. Leszerelése után először részesarató, majd a jobb emberi élet után vágyódva, útkaparó lesz, hogy a benne lévő forrongás minél előbb szellemi munkássá, íróvá is érlelje. Az 1934—35-ös évek már jelzik, hogy Sinka István nyomában egy másik „lázadó" is lépeget, de a Sárrét még fogja: az ereje nem elég ahhoz, hogy az egész országot berepülje, Sinka Pestre megy, ő meg a Sárrét porában marad, hogy aztán már csak a „Zord időben" című kötet előszavában találkozzanak össze teljesen. De a szel598;