Békési Élet, 1973 (8. évfolyam)

1973 / 2. szám - TÉNYEK, DOKUMENTUMOK, EMLÉKEK - Hunya István: Urakkal-papokkal szembenézve

szedő bére is benne volt. Mégis örültünk: Ez is több annál, amit az aratáshoz nem jutottak szerezhettek egy-egy alkalmi napszámból, esetleg a részes cséplésnél. Cséplés után a gazda vályogvetést ajánlott. Annak is örültem. Farkas Pista bará­tommal a Holt-Kőrös medre mellett kétezer vályogot csináltunk. Nem nagy kere­set. A semminél azonban több . . . Éltünk, ahogy tudtunk. Helyzetem kivételes. A családban öten dolgoztunk. Simon öcsém és apám is ré­szes aratók voltak. A két lány is besegített. Mint nőtlen embernek, közös kerese­tünkből a családban megvolt a szerény megélhetés. Ez azonban nem nyugtathatott. 1 Minél jobban megismertem a társadalmi ellentétek okozóit, annál inkább éreztem a mozgalom erősítésének szükségességét. Már a múlt év őszén a szarvasi határban levő Décsi-puszta kishaszonbérlői és más földigénylők követeléseivel foglalkoztam, megdöbbentett a gazdák ígérete: Adnak földet, csak ne avatkozzam a birtok miként való felosztásába. Érthető volt az részemre a teljes megundorodásig. Mi lett volna annak az ára? Szerintük csak az: Ne érdekeljen engem a nincstelen társaim nyomorgó helyzete, se az, milyen a társadalmi rendszer. A két mezsgye közötti kisföldön, a nagy adóssággal küzdve, mint kisgazda leszek nyilvántartva a telekkönyvben . .. Erre már nem lehettem alkalmas. A bennem erősödő forradalmi érzés, mely egyre inkább tudatossá, határozottabbá fejlődött, a mozgalom útjáról nem engedett letérnem. Nyilván úgy gondolták a gazdák, ha engem elvonhatnának a mozgalomtól,' a földmunkások beletörődve helyzetükbe, megnyugodnának ... Ha nem szervezném, nem volna mozgalom? A tény pedig az: volnék bármilyen szervező tehetség, ha agrárproletár társaim nem úgy gondolkodnának, éreznének mint én, hiábavaló lenne akaratom. Csak társaimmal lehetek szervezett erő és bizalmukból egyik vezető. Nél­külük fájó közös ügyünk érdekében semmit nem tehetnék, velük együtt azonban a lehetségest megtesszük. *** Helyzetünk nehezedett. Szeptemberben, nyilván a főszolgabíró nyomására, szer­vezetünk helyisége tulajdonosát figyelmeztette a községi elöljáróság: ha meg akarja tartani italmérési jogát, mondjon fel nekünk. A csendőrök is be-belátogattak a tulajdonoshoz és hozzánk is. Meglepődést nem okozott. A választási események után az lett volna meglepő, ha a hatóság nyugodtan tűri mozgalmunk fejlődését. A keresztény táborból kiszivárgó suttogás jobban elgondolkodtató. Bár Far­kasinszki barátom jó előre jelezte. Másoktól is hallottam: a főpap, mint a járás legmagasabb rangú egyénisége, nemcsak Endrődön akar uralkodni, marakodik a já­rási vezetőkkef is. Ez abból keletkezett, hogy gyomai katolikus híveivel is úgy akart bánni, mint az endrődiekkel. De mert a gyomai népnek — létszámban ugyan ke­vesebb, mint az endrődi, — mégis három temploma van és a zsidó imaházzal négy hitfelekezetre oszlik. Így ott nem úgy sikerült, ahogy ő óhajtotta. Sőt, Gyomán már erős baptista szekta is működött, mely leginkább a római katolikus családokból tevődött össze. Azonkívül a lakosság egy része német nemzetiségű. Gyomán, mivel középiskola is van, legalábbis a módosabb parasztsága tanultabb is. Hogy a főpapnak milyen vitái voltak Gyomán, különösen a reformátusokkal, nem került a nyilvánosság tudomására. Azt azonban suttogták, indulatában azt mondta: amelyik templom tornyán nem kereszt ragyog, az csak baromól. Az ilyen durvaság Endrődön sem tetszett az olyan híveknek, akik inkább csak megszokásból jártak templomba. Az se tetszett a józanabb kisgazdáknak, hogy a banknál is nagy tiszto­gatást csinált. Az igazgatóságból nemcsak a gőgös nagy Kovács famíliát söpörte ki, akiket ugyan a kisebb gazdák nem bántak, de eltávolította mindazokat is, akik nem úgy hajlottak, ahogy ő kívánta. Ennek következményeként külön takarékpénztárt szerveztek a kisgazdák. Zavarta a józanodó emberek vallási érzését a hír is, hogy a Szent Antal kassza 5000 aranytartalékát is elvette a főpap és helyette 5000 papírpengőt tett be. Voltak sokan, akik úgy hitték, a főpap ilyen cselekedeteit nem tűrheti soká az állami, sem az egyházi hatóság. A szegénycsaládok ellen a legsúlyosabb és legfájóbb mégis az, hogy egyházi adóba, ha mást nem talált a végrehajtó, a párnát is lefog­laltatta. 346

Next

/
Thumbnails
Contents